A török elnökkel tárgyalt Orbán Viktor Isztambulban. Erdogan azt mondta az ukrajnai háborúról: “igazságos békét szeretnénk, és megteszünk mindent tőlünk telhetőt”.

Vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök a török fővárosba utazott, hogy tárgyaljon Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. A hétfői egyeztetés után a két vezető sajtótájékoztatót tartott. Orbán ezen kijelentette: Magyarország számára fontos, hogy Törökországgal együtt a béketáborhoz tartozik az orosz-ukrán háború ügyében. Szerinte Erdogan volt az első, aki sikeres közvetítő volt ebben a háborúban. Elmondta, megállapodtak abban, hogy összehangolják béketeremtési erőfeszítéseiket.
Erdogan arról beszélt, hogy kiemelt stratégiai partnerség szintjére emelik a török-magyar kapcsolatokat. Úgy látja, hogy a közlekedés, a turizmus, a védelmi ipar, a kultúra, a gazdaság területén is kiváló az együttműködés a két ország között. A török elnök fejlesztéseket jelentett be, ennek része a légi forgalom kiszélesítése is. (A Wizz Air egyébként éppen hétfőn jelentette be, hogy Ankarába is légijáratot indít.) Hozzátette, a két ország közötti kereskedelem nagysága már majdnem elérte a 6 milliárd dollárt, a jövőben ez az összeg elérheti a 10 milliárd dollárt – mondta.
A tárgyalásokon a védelmi ipar területén konkrét kereskedelmi és befektetési projektekről is szó esett, Európában megváltozott a biztonsági környezet, így a védelmi ipar felértékelődik, és újabb szinteket érhet majd el az együttműködés – mondta Erdogan.
Az egyeztetések során az energia, a szállítmányozás, a fuvarozás területén is fontos döntéseket hoztak. Tárgyaltak a kutatásfejlesztést, a digitalizációt, a mesterséges intelligenciát érintő projektekről is – mondta a török elnök.
Törökország továbbra is szeretne csatlakozni az EU-hoz, és számít Magyarország támogatására – mondta az elnök, megjegyezve: “tudjuk, hogy a jövőben is támogatni fognak bennünket”.
Recep Tayyip Erdogan közölte, a találkozón szót ejtettek az ukrajnai fejleményekről, a közel-keleti konfliktusról, globális kérdésekről. Az elnök leszögezte, az ukrajnai háborúval kapcsolatban igazságos és tartós békét szeretnének. Szavai szerint ezt hangoztatják már a kezdetektől. “Igazságos békét szeretnénk, és megteszünk mindent tőlünk telhetőt” – mondta.
Ha Törökország nem védené Európát és rögtön annak déli szélén Magyarországot, akkor Európában az élet ma már élhetetlen lenne, és úsznánk „egy illegális migrációs tengerben”
– mondta később Orbán a tárgyalás utáni tájékoztatón. Azt mondta, Törökország minden évben több százezer illegális migránst tartóztat fel, és jelenleg is több mint hárommillió ilyen ember él az országban. A magyar miniszterelnök elmondta: mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Törökország erőfeszítéseit az Európai Unióban is elismerjék.

3 Responses
megint ráférne egy háromhetes slagozás kúra, diszxd meghízott
https://www.adossagora.hu/
Röhejes ez a két „békepárti” bohóc. 😀