

Polgári Andrást, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatóját indítja a Fidesz a nyíregyházi központú Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. választókerületben a 2026-os országgyűlési választáson – jelentette be Kovács Ferenc, a város polgármestere szombaton Facebook-bejegyzésben.
Kovács azután posztolt a hírről, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a városba látogatott a Digitális Polgári Körök eseményére. Az eseményen a miniszterelnök két belpolitikai kérdést kapott mindössze. A Tisza Indexen megjelent állítólagos megszorításairól azt mondta, ő azokat ismeri mindenféle brüsszeli dokumentumokból. A kampányígéretekről azt, hogy a városba milliárdok fognak érkezni.
Feltűnő volt azonban, hogy bár két országgyűlési választókerület van Nyíregyházán, azok képviselőit, Szabó Tündét és Vinnai Győzőt nem említette név szerint, csak egykori kollégiumi társát, Kovács polgármestert. Az esemény után aztán a polgármester közzétett egy közös fotót Orbánnal és az új jelölttel, Polgári Andrással.
„Választókerületi elnökként örömmel közölhetem, hogy jelöltünk dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatója” – írta Kovács Ferenc.
A Fidesz a választókerületek több mint harmadában friss, az országos politikában újoncnak számító fiatal politikusokkal igyekszik felvenni a versenyt a Tisza Párt csütörtökön lezárult előválasztásának győzteseivel – írta a Telex.

67 Responses
Orbán feje zseniális a cikkben lévő fotón.
Mintha azt gondolná : „kicsit optimista voltam ezzel a finggal kapcsolatban, mert beszartam…”
Lehet, hogy Pötyikére gondolt.
„Amikor állítólag ráhamisították az aláírását az EPP-s háborúpárti kiáltványra, akkor sem tett feljelentést.
Pedig kötelessége lett volna hivatalos személyként (EP-képviselőként), mint hatáskörében tudomására jutott bűncselekmény miatt.”
érdekes, egy röpke idő után minden nerschewick bige elkezd halszagú máriára emlékeztetni …
de majd ez az andrás is a csunyáját mutogatja a pléjbojba?
Csigavér! Orbán már 10 éve megmondta. Miattad van így:
” a kormányban egyetlen női miniszter sincs. Orbán szerint ennek az az oka, hogy a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül. Ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják.”
Én most lámpaernyős Máriát olvasok. Jótollú, haladó, objektív és független:
„De tudom, hogy ő Orbán Viktor miniszterelnök felesége.
„Ha nem tudnám, hogy ki ő, első látásra azt hinném, hogy egy Ukrajnából menekült asszonnyal beszélget a Telex újságírója. Nem a kinézete, az öltözete, hanem az ideges és rémült tekintete, a bizonytalansága, a menekülésvágya miatt. De tudom, hogy ő Orbán Viktor miniszterelnök felesége. Ott áll a riporterrel szemben, látszik rajta, hogy legszívesebben menekülne ebből a helyzetből, de a régi énje mégis azt súgja, hogy szóba kell állnia egy újságíróval, aki nem a főzési szokásairól, a férjéről vagy a gyerekeiről, hanem arról kérdezi, hogy Ő mit gondol a szörnyű háborúról, amely elől százezrek, sőt ma már milliók menekülnek, akiknek most, egy egyházi szeretetszolgálattal, Ő is adományt szállít.
És bár szóba áll a riporterrel, látszik, hogy retteg a helyzettől, a kérdésektől és a saját válaszaitól. Nem attól fél, hogy nem tud majd válaszolni, miért is ne tudna, hiszen egy okos, képzett, önmagát jól kifejező nő, hanem attól, hogy mit fognak kérdezni és ő »jól« felel-e rá. Hogy nem rontja-e el. Hogy mik lesznek a következményei annak, hogy ő – ellentétben minden környezetében élővel – beleállt ebbe a helyzetbe.”
Kapisga ???
Mi van itt? Szabó Tünde mocskolási fotó kiállítás? Ez már a F.O.S. vagy még mindig a F.O.S.?
Ezen a nerlXkell mocskolni Zolika? Valamelyik fideszesXa, mostanra unt rá…Én vagyok a hibás?
nem.
te csak ácsingozol rá
Erre a vénasXra?Nem lehet hogy pont ezért cserélték le öcskös?
Xhogy lehet mocskolni?
Xga az
Semmi baj!
Neked Magyar nyíregyházi beszéde
nekem
Orbán nyíregyházi beszéde
Ég és Föld. Maradj csak ott ahol vagy.
Mindig is egy szolga voltál.Nem ma kezddted a seggnyalást…:):):)
„Boldog vagyok mert Orbán Viktor azt mondta”…Ilen a fajtád…:):):)
Bagoly mondja a verébnek…. 😁😂🤣😀
Én már a fidesz előtt fideszes voltam.
Mesélj magadról. Vigyek tükröt?
Pazmeg! Már gondolat olvasó is vagy?
A te gondolataidon mi olvasnivaló van Zolika, áruld már el?..:):) Felvételi értesítőt megtaláltad már takony?
Minek? Jó pálya felé irányított a kedves of. Örök hála, rövid volt a keze.
Na…Akkor csak felvettek te üldözött „hadiárva”…:):):)Hamarabb utolérni a csabavezér utcai alkoholista hazudozót,mint a sántakutyát…:););)
Dráma három felvonásban
I. rész
Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője, volt sportállamtitkár, Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős volt kormánybiztos ma jókedvűen elment a nyíregyházi háborúellenes szeánszra.
II. rész
Egy órával később Magyar Péter bejelenti a Tisza párt jelöltjét, a népszerű és közkedvelt, kitüntetett állatkertigazgatót, Gajdos Lászlót.
III. rész
Pár órával később Orbán meglátogatta a polgármestert és választókerületi elnököt, aki kirakta a Facebookra hogy Szabó Tündét ejtették, nem ő lesz a Fidesz (ja, meg a KDNP) jelöltje.
Magabiztosan vezetnek a kormánypártok, a Tisza összeomlóban.
csak neked „dráma”
nem zavar?
„csak neked „dráma””
Azért kérdezed meg erről Tündikét is…:):):)
Minek?
„A 21. század globális hatalmi rendszerének struktúradinamikai lényegét a hanyatló amerikai birodalom és a megerősödőben lévő kínai birodalom tektonikai összeütközése határozza meg. Az amerikai birodalom számára a legfőbb történelmi fenyegetést egy Európa, Oroszország és Kína által létrehozott és működtetett eurázsiai együttműködési rendszer jelentené. Ha ez megvalósulna, akkor Amerika egyszerűen „okafogyottá” válna.
Ennek mindenáron történő megakadályozása a „programozott káosz” Brzezinski által megalkotott elméletére épül, aminek lényege, hogy a birodalom maga gerjeszt olyan konfliktusokat, amelyeket aztán kizárólag ő tud „megoldani”, evidens módon úgy, hogy ezzel riválisainak minél nagyobb kárt okozzon. Európát, Oroszországot és Kínát külön-külön is meggyengíteni, a közöttük levő együttműködés minden formáját szétroncsolni törekszik a birodalom.
Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy a fő ellenfél Kína, és a „nagy csata” a Csendes-óceán medencéjében zajlik majd le a két birodalom között. Ám ahhoz, hogy az amerikai birodalom minden létező erejével a Kína elleni csapásokra összpontosíthasson, „közömbösítenie” kell a két másik riválist, Európát és Oroszországot, aminek a legkézenfekvőbb módja, ha egymásnak vezetve őket egy akár egy évtizeden át elnyúló háborús konfliktus mocsarába fullasztja mindkettőjüket. És most e „nagy mű” látványos „nyitányának” lehetünk tanúi éppen.”
Ha az elmebajos bogárlaci megírta akkor igaz…Együtt szolgáltatok a kiszben Zotyó?
a háborúellenes gyűlésnél felkacagtam, el tudom képzelni ahogy Putyint meghatja hogy Magyarországon fideszes csoportok összegyűlnek a háború ellen és holnap fel is hagy az egésszel… 😃
komolyan, ezek az emberek mit gondolnak, mit csinálnak?
Mi a cél egész pontosan, beszélni róla 1-2 órát hogy a TISZA rósz, a háború rósz és hazamennek aludni abban a tudatban ringatva magukat hogy most valami komolyat tettek a világban???
Egyébként kíváncsi lennék, most azok a fideszesek akiket kivet magukból a rendzser mert mégsem elég jók, ők továbbra is hűséges talpnyalók maradnak vagy így hogy kidobják őket mint egy értéktelen szemetet, semmibe veszik őket, ez azért kizökkenti őket az álomvilágból?
Tudjuk, kacagó
Qrva nagy hazafiak voltatok; 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban, 2022-ben.
Voltak vagy 500-an a nyíregyházi Tisza tüncikén.😂😁🤣 Nem ott kacagtál?
Milyen tiszás tüntetés volt nyiregyházán ifjúkomcsi alkesz?Mesélj!
Csak neked volt lehangoló! ( 28 847 megtekintés23 órával ezelőtt 2025. november 29)
A fidesz tábort feldobta Orbán jókedve.
Orbán Viktor Nyíregyházán | Háborúellenes Gyűlés – A teljes beszéd
https://www.youtube.com/watch?v=jJbxiNnCJyI
Ez egy tiszás tüntetés vagy csak már olvasni sem tudsz alkoholista?
Milyen háború? Talán hallgasd meg ifjúkommunista társadat takynos :
„Orbán Viktor katonai műveletnek nevezte az orosz-ukrán háborút, miközben Putyinnal tárgyalt”
Ilyen bátor a csúti párttitkár fattyú…:):):)
jókedv? 😀
láttam már „jókedvűnek” cigányt mert ráivott a rivóra
na ez is olyan volt, nem volt őszinte a mosoly a disznópofázmányán, de legalább undorító volt
Miért ? Van az ENSZ szerint , mindkét fél által aláírt
belorosz-orosz
orosz-ukrán
stb határ?
Várjatok még a 2. Jelcinre.
„Borisz Jelcin orosz elnök egy 1991-es washingtoni útja során, egy elnöki csúcstalálkozó előtt annyira berúgott, hogy alsógatyában, egy szál magában indult el pizzát venni az utcán. Az esetet az tette emlékezetessé, hogy az egyik sofőr (aki az alábbiakban egy anekdota alapján a security-ből jött ki, és megkérdezte tőle, hogy „Hogy engedhetem meg magamnak, hogy az orosz elnök így rohangáljon az utcán?”) megtalálta és hazavitte. ”
Akkor majd darabolhatjátok tovább Oroszországot.
„Van az ENSZ szerint , mindkét fél által aláírt
belorosz-orosz
orosz-ukrán
stb határ?”
Még mindig itt tartasz balf@sz Zolika?Hányszor nyomjam még bele az orrod ebbe a putyinszolga ostobaságba?Mondjuk a minap még ott tartottál,hogy fel sem.vettek az egyetemre,másnap meg már igen…;););)A hadiárvás mesédet előadtad ma már kiszes? ;););)
köszi setétsűdseggny@ló
Két cápa beszélget:
-te mit ettél ma?
– egy bolsit.
-és honnan tudtad, hogy bolsi?
– gerinctelen volt és nem volt bőr a pofáján.
Ki tudna többet a bolsikról zalkamátés kiszes takony? :):)::) Az öngól is gól Zolika…:):)
az még tüncike sem volt
A fidesz tábort feldobta Orbán jókedve.
Ja.
Ahogy ott oldalt dőlve fetrengett mert nem fért el a kibaszottul nagy belétől és végig könyökölt az asztalon unott széthízott pofával, alig bírt ülni a hájas valagán, az tényleg lelkesítő volt, látszott is az arcokon.
Sebaj, Tünde.
Az Onlyfans ajtaja mindenkinek nyitva van.
Irigykedj még! Sport diplomata lesz.
„sportdiplomata”. Egybe Zolika…
Max esetleg a ruszkiknál, de nekik is van jobb.
mindig is lényeglátó voltál 😁😂🤣😃
„Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
miért is? ki tudja. Trianonért? –
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klima: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyitsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.”
Már megint gyászban vagyunk Zotyesz? ::):)
😁😂🤣 „A tisza programja: Fidesz ígéretek szorozva kettővel.”
És még ezt is másolnod kellett Zotyesz? :):):) Balf@sz e vagy?
Hát amikor szinte egy óra alatt lecserélte a hájas a helyi xxxt, az tényleg kibaszott nagyot szólt.
Visított róla az izzadtságszag, a düh és a rettegés
Ja, ja ” a düh és a rettegés” 😂🤣😁😂
„Gajdos nem tudja mire vállalkozott, mert Kovács se egy egyszerű ember, mégis tudta fejleszteni az állatparkot. Ez a közfelkiáltásos dolog nagyon gáz volt..Legközelebb cserépszavazás? 🙂 Az hogy sokan ismerik nem biztos, hogy előnyt, sőt! Meglátjuk mire futja vele a TIsza, áradás vagy apadás lesz?”
„Az hogy sokan ismerik nem biztos, hogy előnyt, sőt!”
Ezt deák daniella elemezte ki vagy melyik szolgának sikerült? :):):)
És azt hogy a fidesznél ki indul azt ki döntötte el szolga?Ott milyen szavazás volt?Na ugye…Az öngól is gól balf@sz…
azt 4 év választókerületi munka eldönti + egy riport Orbánnál.
Aha…Én meg úgy tudtam,hogy választmány dönt róla…Akkor ők mit csinálnak Zolika?Legalább azt a szervezetet ismerhetnéd aminek a valagat nyalod nem igaz ostoba kölök?:):);)
a választmány döntés előkészítő
a Tisza meg Egerben bejegyzett 😂🤣😁
legalább azt a pártot ismerd aminek Márki -Zay győzelme után a rajongója vagy.
Honnan ismered meg a jobbf@szt a balf@sztól? A balf@sz hozzá is szól:
„A Fidesz választókerületi szervezetei hagyományosan csak a választás előtti év végén tesznek javaslatot a jelöltek személyére, amit a Fidesz alapszabálya szerint az országos elnökség még felülbírálhat, és a végleges névsort a Kövér László vezette országos választmány határozza meg.”
Szívesen Zolika.Ma is tanultál valamit vén szaros…:):):)
Miskolci narancs-oligarchák fütyijének top lovaglója!
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=4476248715984421&set=p.4476248715984421&type=3
Nem fog hiányozni ez a …
tippem szerint probaltak mar a csavot beszervezni es valszeg tuncike is azert repult, mert a sajat eredmenyuknek probaltak volna eladni az allatkertet
de igy jartak, most jon az hogy a cigany bosszuorjong egy sort ahogy a koszos allati fajtajatol varhato
Valamelyik, hájas büdös cigány vénemberbe vastagbél felső szakaszig beleszerelmesedett tébolyult pedoXXXX, mondja már meg, hogy ha a megyei kormányhivatal főigazgatóját indítják ugyanebben a körzetben akkor neki nem kell lemondania?
Csak az állatkert igazgatónak?
Valamelyik itteni barom magyarázza már meg!
Gajdos László jelöltsége előtt kettő órával tíz milliárd forint támogatást jelentett be Orbán Viktor az állatparknak. A helyi Fidesz azonnal felszólította Gajdos Lászlót, hogy mondjon le.”
Viktor, ha az állatpark kapta azt a 10 milliárdot, akkor miért kell, miért akarja büntetni Gajdos Lászlót? Azért, mert elfogadta a Tisza párt jelölését? Nyilván nem volt a tagja a Fidesznek, de megtudták, hogy barátkozik a Tiszával, ezért ők nem is szólíthatnák fel lemondásra.
Gondolom a tíz milliárd visszavonását nem merték felvetni, mert a tények ismeretében Nyíregyházán egy büdös szavazatot sem kaptak volna jövő áprilisban.
Van egy rossz hírem Viktor. Most az országban is rögtön elveszítettek több százezer olyan szavazatot, ezzel a beszólásotokkal, amely esetleg a tietek lett volna.
Eddig úgy gondoltam, hogy nem vagytok annyira buta emberek.
Tévedtem, iszonyú ostobák vagytok. Erről most bizonyosodtam meg véglegesen.
brüsszeli szirénhangok 😂🤣😁
ugye ugye
ostoba vagy
ugye ugye
Csigavér! Szabó Tünde helyett a volt jobbikos feleség Szabó Tímea indul.😁😂😀
Hozza magával Zita nénit és Kámánogát Csuhaj Ildikóval.
Ez lesz a „Kabul Rózsája” Tisza-sziget.
Látod látod,te meg itt idegeskedsz a csabavezér harmadik emeletén…:):):)
Csigavér! A szenvedélyes norvég megmondta:
„Egy norvég jelentés szerint többe kerül, ha Európa enged az oroszoknak, mint ha tovább támogatná Ukrajnát”
https://index.hu/kulfold/2025/12/01/orosz-ukran-konfliktus-haboru-elemzes-gazdasagi-valsag-kiadasok/
Index?Ne égesd magad jobbágy…
Norvégia? Orvosképzés? Ne égesd már magad „nagyuram”! ezzel az ős-szdsz-es új tiszás gőggel nem mégy semmire. Márki-Zay sem ment.
Tudjuk.Miniferi kampány sem volt.
hát de a petya minibb a miniferitől
És tömeges leszbikus orgiába fullad a kampány.
a kulcsmondat!: milliárdok érkeznek a városba….Miskolcon is elhúzogatták az útfelújítást, az m30 az egyetlen út amit erre átadtak beszakadt. na és a milliárdok…. ja igen… a hitel… 🙂