Bajusz kitörő örömmel számolt be a kormánypárt elsöprő (egy százalékos) sikeréről a Politicora hivatkozva. Hétfőn dél körül a Politico törölte az összesítéséből a Magyar Társadalomkutató és az Alapjogokért Központ kutatásait, felrakta viszont oda a Publicus legfrissebb mérését, amely 9 százalékpontos Tisza-előnyt mutat. Ennek megfelelően az összesítésben igen jelentős, 7 százalékpontos Tisza-előny jött ki, úgy, hogy a Tisza 46 százalékon, a Fidesz 39 százalékon áll.
A két kutatás összesítésből való kizárásával, és az előző két választáson jelentőseket tévedő Publicus felvételével tehát rögtön 8 százalékpontot ugrott a Tisza Párt és a Fidesz támogatottsága közötti különbség. Ez elég jól rávilágít arra, hogy miért nem érdemes készpénznek venni azt, amit a trendvonal a legfrissebb kutatások alapján mutat.
Egy dolog pedig biztosan kijelenthető: a Politico nem „mérte” azt, hogy a Fidesz vezet a Tisza Párttal szemben.
Fotó. Mém
buffó. (olasz): 1. férfi szerepkör. A prózai színjátéktípusok komikus figurája, aki rendszerint a cselekmény alárendeltje, kárvallottja.

9 Responses
Csigavér!
„Ursula fogja a bal herém, nem leszek én már szuverén.”
https://www.youtube.com/watch?v=n3UjVXs-H-4&list=RDn3UjVXs-H-4&start_radio=1
Nerhumor.Baginacsa szint.Egyéb?
csak nem ennek a nőnek kente össze a taknxl a kezét folyton a sertés földig hajlongva?
Háát ez az álságos kígyó ígéretesebb volt a szemétláda Franciscus Cornelis Gerardus Maria Timmermans (Maastricht, 1961. május 6. –) holland politikusnál.
tiszta undormány volt ahogy a sertés testét begörbítve alattomos féreg módjára, az agyarait vicsorítva, magassarkúba bújtatott csülkein kepesztve, sunyin odakente a taknyát-nyálát
na, ő legalább megúszta az összetaknyolást 😀
Bajusznál.az lenne a hír,ha nem hülyeségeket beszélne…
Pufibajusz nem beszél hülyeségeket, szimplán ennyi a szellemi kapacitása és mond, amit tud.
Olyan mint a mi klinkeresünk…Lehet hogy rokonok…:):):)