Hova tűnt Jáksó László, amíg nem volt képernyőn?

lehetett volna először is bogarakat enni…

– Ön ízig-vérig televíziós és persze, rádiós, de az utóbbi években nem láttuk…

– Ez nagyon megtisztelő, de nem mindenáron. Nézze, szép történet lenne, ha azt mondanám, volt ezer megkeresésem… de nem volt. Volt azért pár, próbálom sorrendben mondani: lehetett volna először is bogarakat enni…

– Nem szereti a bogarakat?

– Hát, nem! Lehetett volna egyéb megalázó dolgokat csinálni, meg vetélkedőkben játékosnak lenni, meg tudom is, még minden…. Egyikkel sincs bajom. Csináljuk, hiszen nehogy már pont a celebek kérjék ki ezt maguknak. Csak nekem nincs kedvem ezekhez, és már eldönthettem, hova megyek. Műsort vezetni van kedvem, mert mégiscsak elkeccsöltem négy évet az egyetemen emiatt. Úgyhogy vártam, hogy egyszer valaki még „műsorvezetni” hív, és annyira meglepődtem, amikor tényleg felhívtak! Mondták, hogy van egy ilyen játék, én meg sóhajtottam, hogy akkor játékosnak hívnak, és készültem, hogy mondom, amit szoktam. Van erre egy jó dumám: egy ismerősöm egyszer elmondta, hogy úgy kell nemet mondani, hogy nem a másik ember személyére mond az ember nemet, hanem csak arra, amit kér. Erre mindenki megnyugszik. Szóval most is erre készültem, és akkor a hölgy azt mondta, műsort kellene vezetni.

– Ez a műsor a hazugságon alapul, van egy beépített ember, akinek meg kell téveszteni a többieket. Önnek mi a szerepe? Instruálja a fülén, vagy közreműködik?

– Műsorvezető, de hogy hogyan? Képzelje el, hogy én nem fogom tudni, melyik játékos van beépítve, azt sem, hogy melyikük mivel foglalkozik. Ez csak azért érdekes, mert menet közben célzásokat fogunk látni kiírva a beépített emberről, hogy például 300 kutyát tart otthon, de én nem fogom tudni, ő ki. Úgy kell őket vezetgetni, meg segíteni nekik, hogy egyébként lövésem sincs. Engem ez ezért érdekel, ezért tetszik.

Egy válasz

  1. A világ szégyene a miskolci elmeosztály, ami enyhe kifejezés arra,hogy a deformációikat és végrehajtották az embereken. Jáksó xxxc

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű