A miniszter szerint a közvéleményben elterjedt kritikák egy része téves információkon alapul, és a tényszerű adatok alapján a beszerzés „nagyon jó üzlet, nagyon jó lehetőség” a hazai vasútnak.
A tájékoztatás szerint 93 darab Stadler GTW motorvonat érkezik, összesen 14 ezer ülőhellyel, 80 milliárd forint értékben, és Debrecen–Miskolc között közlekednek majd.
Lázár szerint ezekre a járművekre már a következő 30–36 hónapban szükség lesz, hogy kivonják a 60 éves szerelvényeket a forgalomból. Ugyanakkor Vitézy Dávid fővárosi képviselő korábban jelezte, a hároméves időtávon belüli beszerzés a tender kiírása nélkül nehezen megvalósítható, ami a projekt kivitelezését bizonytalanná teszi.


4 Responses
Mikor takarodik ez már el?
Jani! Inkább maradj a szakmádban és abban jeleskedj, ha már a vasúthoz hülye vagy!
Inkább azzal foglalkozz,mint FELELŐS miniszter, hogy kiderítsd, hogy miért is csődölt be a Dunakeszi járműjavító, aminek a hiánya miatt nincs elég hadrafogható személykocsija a MÁV-nak!
Ja és azt elfelejtetted elmondani a nagyérdeműnek, hogy a Svájcból vásárolni szándékolt villamos motorvonatok csak 15kV 16.7Hz-es vontatási feszültséggel működnek, míg hazákban 25kV 50Hz a vasúti hálózati feszültség. Ez azt eredményezi, hogyha használni szeretnénk a járműveket, a villamos részét át kell építeni, ami nem olcsó mulatság és nem kevés idő.
4-5 éve(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) beszélgettem egy máv kalauzzal, megkérdeztem őket miért putris vonatok közlekednek Miskolcra.
ERRE AZT VÁLASZOLTA (most figyeljetek!!!) hogy minden alkalommal amikor pályáznak NÉVLEG MISKOLCRA kerülnek, mert itt tényleg putris vonatok járnak! aztán viszik őket dunántúlra debrecenbe stb(STB!!!!!!!!!!) ami egy ocsmány dolog! emlékezzetek vissza az emeletes vonatot is Miskolcra hozták tán egyszer be is futott a Tiszaira+!!
Meg aztán a másik dolog!!! Olyan hogy Debrecen Miskolc járat nincs, Tisza kör IC van!!! Ebből is a véresre unott dábráSZENNY jár jól! És nem mi!
Aztán utolsóként szolnoki járműjavító??? Bázist épít???? értem, de Miskolcon is van járműjavító, vagy akkor mégsem Miskolci vonalon fognak járni????
hazudsz janika4!!
Pont ti! szégyeld el magad te simlis!!! hazudsz a Miskolciaknak!! Hol az útfelújítás??? Munkahelyek???!! takarodó van picik!!!
Mondjuk a miskolci járműjavító pont rossz példa, ugyanis osztrák tulajdonú és csak tehervagonok felújításával foglalkoznak.