Egymillió fölötti bruttó átlagkereset Budán, a Cigándi járásban 420 ezer forint

Több mint két és félszeres a különbség az országon belül.

A tíz legmagasabb bérdinamikát elérő járásban 7,3-8,5 százalékos volt a növekedés az idei első háromnegyed évben a múlt év egészére vonatkozó átlagokkal összevetve – írja a Hvg.

A KSH budapesti városrészekre és járásokra bontott statisztikája szerint a budai II. kerületben 1,16 millió forint volt a bruttó átlagkereset, a XII. kerületben 1,13 millió, az V. kerületben pedig 1,04 millió forint. A listát a Fehérgyarmati járás 450 ezer, a Gönci járás 444 ezer és a Cigándi járás zárja 420 ezer forinttal,

így több mint két és félszeres a különbség az országon belül.

A lap összevetette a fizetéseket a tavalyi egész évre vonatkozó átlagos bruttóval, amiből kiderült, hogy jelentős eltérés van a bérdinamikában is.

A növekedés mértékét nézve a tíz legjobb eredményt elérő járás 7,3-8,5 százalékos eredményt ért el, az élen a Paksi (8,49%), a Balmazújvárosi (8,25%) és a Hajdúböszörményi (7,74%) járás áll. A tíz legalacsonyabb bérdinamikát felmutató járásban 3,4-4,4 százalékos növekedés következett be, vagyis jóval elmaradnak az országos átlagtól, a Kazincbarcikai járás (3,79%), Komáromi járás (3,76%), Budapest V. kerület (3,44%) zárja a sort. Országosan 6,9 százalékos volt a növekedés.

Egy válasz

  1. A háborús, szarrá szankciózott Oroszországban 22% lesz az új megemelt Áfa.
    Eközben mi vagyunk mégis államcsőd közelében. Csak hogy tudjuk hova tenni, hogy mekkora tolvaj és dilettáns a kormányunk. Ezerszer szakmaibb még a szovjet kormány is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű