Állva tapsolták azokat az izraeli katonákat, aki bevallották, hogy palesztinokat erőszakoltak meg

Azokat az izraeli katonákat, akik beismerték, hogy 2024 júliusában a Sde Teiman táborban tartott palesztin foglyokat erőszakoltak meg, tapsviharral fogadták a bíróságon. A szélsőjobboldali miniszterek pedig „hősnek” nyilvánították ki őket.

4 Responses

  1. A vérnépe a nagypán utcának hatágú csillag jelével a Varjú népének, amit felvettek. Ők így győznek, nemi gyalázással harcolva, mint Miskolc a cigánysággal, meg a Hunniával.

  2. Embernek maradni – néhány egyszerű mondat

    Nem hiszek abban, hogy bárki erőszakra született.
    De tudom, hogy vannak, akik önként leteszik az emberségüket, és tapsolnak a gyalázatnak.
    Ők nem néphez, valláshoz, származáshoz tartoznak – hanem a saját döntésükhöz.

    Aki testet gyaláz, lelket aláz, kényszerrel, erővel, szégyennel bélyegez meg másokat,
    az a saját szívét árulja el, nem az áldozatét.
    A bűn nem azé, akit meggyaláznak – hanem azé, aki gyaláz.

    Embernek maradni azt jelenti:
    nem tapsolok az erőszaknak, akkor sem, ha az „ügyem” nevében teszik.
    Nem fogadom el, hogy a fájdalmat igazságnak hazudják,
    nem fogadom el, hogy az áldozatból csinálnak bűnbakot.

    Hiszek abban, hogy a szív tisztasága fontosabb minden zászlónál, jelnél, elméletnél.
    Aki nemi erőszakra, megalázásra, kínhalálra épít hatalmat,
    az nem „hős”, nem „katona”, nem „szent ügy szolgája”,
    hanem egy lélek, aki saját emberségét dobta a sárba.

    Én azokkal vagyok, akiket elhallgattattak, megaláztak, megtörték.
    Az ő szégyenük nem létezik – csak a sebük.
    A szégyen mindig azoké, akik bántottak, és azoké, akik tapsoltak nekik.

    Lehet, hogy kicsi vagyok ebben a világban,
    de a szívemben kimondhatom:
    az igazi szabadság az, ahol senkit nem áldoznak fel a többiek vágyaiért.
    És amíg ezt őrzöm magamban, addig ember maradok.

    1. Lendület Tisza Sziget Gyula bejegyzése
      két fidesz ellenes uszítás között.
      Kurva nagy álnokság, de hát ilyenek a tiszások.

    2. Hogyne, hogyne

      Ott voltál Pesten a lovasroham alatt és püföltek az IN-Kal-osok?

      Azért egyesül a DK-mszp-jobbik -Tiszás szavazótábor?

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű