Az eljárási költségek fedezésére elvehetik a menedékkérők ékszereit a britek

Az ötletet a dánoktól vették át, és a kormány abban bízik, hogy ezzel is mérsékelni lehet az országba bejutni próbáló menekültek számát.

Az eljárási költségek fedezésére elvehetik a menedékkérők ékszereit a britek – írja a brit belügyminisztérium határvédelemért felelős államtitkárának bejelentésére hivatkozva a The Guardian.

Alex Norris azt is közölte, hogy ez az eljegyzési gyűrűket nem érinti, ám azokat az ékszereket, amelyek nem rendelkeznek hasonló érzelmi értékkel, elvehetik.

Az ötletet a dánoktól kölcsönözte Shabana Mahmood belügyminiszter, aki ezzel is csökkenteni próbálná az Egyesült Királyságba érkező menedékkérők számát.

Az intézkedés ugyanakkor felháborodást szült a kormánypártban, több munkáspárti képviselőről is tudni, akik nem értenek egyet az új szabályokkal, illetve egy miniszter is távozhat ezek hatására.

„Jelenleg a brit adófizetők évente több milliárd fontot fizetnek ki a menedékkérők lakhatásáért, illetve segélyezéséért” – védte Norris az értéktárgyak elkobzásának ötletét.

Ugyanis nem csak ékszerekről van itt szó, Norris szerint a családi ékszereket senki nem akarja elvenni, ugyanakkor az embereknek vannak egyéb értékeik, vannak autóik, elektromos biciklijeik, amikkel hozzájárulhatnak a rendszeres segélyezésükhöz.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy azok az országok, amelyek nem hajlandók visszafogadni az elutasított menedékkérőket, diplomáciai szankciókra, például vízumkorlátozásokra számíthatnak. A sajtóban eddig három ilyen ország neve merült fel, Angola, Namíbia és a Kongói Demokratikus Köztársaság.

A belügyminisztérium annyiban pontosította később Norris szavait, hogy senkinek sem veszik el az ékszereit a határon, ám ha a menedékkérők nagy értékű vagyontárgyakkal rendelkeznek, akkor elvárható tőlük, hogy hozzájáruljanak a lakhatási költségeikhez.

További változás az eddigi menekültpolitikában, hogy a menedékkérők státuszát 30 havonta felülvizsgálják, és ha közben biztonságossá válik az az ország, ahonnan eljöttek, akkor visszaküldhetik őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű