Volt rendőrkapitány, gyermekmentős vállalkozó, és vak ügyvéd a Tisza jelöltjei között

A volt tiszafüredi rendőrkapitány, gyermekmentő, és vak ügyvéd is van a Tisza előválasztásán induló jelöltek között – tudta meg a 444.

  • Halmai Ferenc a Jászberény központú Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú,
  • László Endre Márton a Gödöllő központú Pest 06. számú,
  • dr. Kátai-Németh Vilmos pedig Csepelen, a Budapest 09. számú választókerületben

indul az előválasztáson. Kerestük a Tisza Pártot, hogy megerősítsék az értesüléseinket, azt írták, a hivatalos bejelentésig nem kommentálnak semmilyen feltételezést.

Az ezredes

Halmai Ferenc (bal)
Fotó: police.hu

Halmai Ferenc eszerint a police.hu-n megjelent írás szerint 1982–1986 között végezte el a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, és határőrtiszt lett. A határőrségnél töltött éveit követően 1988-ban került a rendőrséghez. A Jászberényi Rendőrkapitányságon előbb a járőr alosztály vezetőhelyettese lett, 2008-ban kapitánnyá nevezték ki, 2013-ban pedig előbb megbízott, majd egy évvel később kinevezett vezetője lett a Tiszafüredi Rendőrkapitányságnak.

Halmait 2015-ben léptették elő ezredessé, 2016-ban az év rendőre lett a megyében, 2017-ben rendőrségi főtanácsosi címet kapott, ezen kívül részesült polgárőr-kitüntetésben, Prima Primissima díjban, belügyminiszteri és megyei főkapitányi elismerésekben.

Halmai 2023. december 1-jén, 60 évesen rendelkezési állományba vonult, ez egyfajta előzetes nyugdíj, amit egy rendőr bizonyos feltételek fennállása esetén kérhet. A magyar rendőröknek tilos politikai tevékenységet folytatniuk vagy párttagságot vállalniuk, de Halmai gyakorlatilag nyugdíjas, úgyhogy ez valószínűleg nem lesz gond.

A férfi családjában az elsőszülött fiúk (akiket legalább 200 éve következetesen Ferencnek hívnak) szinte mind a rendvédelemben, vagy valamilyen fegyveres erőnél szolgáltak, és mindannyian a Jászságban. Halmai Ferenc fia, Halmai Ferenc 2015-ben tette le a rendőri esküt.

Halmaitól politikai megnyilvánulást az interneten nem találtunk, de rendőri munkáját sok helyen dicsérték.

Amennyiben megnyeri az előválasztást, Halmai fideszes ellenfele a választókerületben minden valószínűség szerint a Jászság császára, Pócs János lenne.

A mentős vállalkozó

Fotó: Facebook

László Endre Márton a nyilvánosságban a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítójaként ismert, de emellett sikeres vállalkozó is. Egy 2021-es interjúban így írta le a karrierjét:

„Az anyai nagypapám, vidéki körorvos volt, talán az ő hatására én is orvosi pályára készültem. Egy sikertelen felvételi után jelentkeztem a mentőszolgálathoz, kivonuló mentőápoló lettem. (…) Aztán 1996-ban egy bátor gondolattól vezérelve vállalkozó lettem, egy szoftverfejlesztő vállalatot alapítottam, mi készítettük az első itthoni érintőképernyős kioszkot. Utána egy fénytechnikai cégnek voltam a résztulajdonosa, vezetője. De a mentőzéstől nem szakadtam el, hétvégenként menedzserként is felszálltam a gyermekmentő autómra.

A rohanó munkatempómban ez mindig helyreállította az erkölcsi sorrendet az életemben. Ebben az időszakban évi kétezer-ötszáz, háromezer kivonulása volt a gyermekmentőknek. Legalább háromszázötven gyerek életét mentettük meg, és több ezer felépülésében kulcsszerepet játszott a gyors és szakszerű segítségünk. 1996 óta a mentőzésen kívül mindig valamilyen civil foglalkozásom is volt, aztán 2012-től a civil életem is a mentőautókhoz kötött, ugyanis akkor állapodtunk meg a finn Profile Vehicles Oy mentőautógyárral, és létrehoztuk a kistarcsai telephelyet.

Nyolc és fél évig vezettem a céget, ezen idő alatt kb. 1500 db mentőautó készült. Jelenleg az új cégemmel egy speciális mentőautó tervezésével, fejlesztésével foglalkozunk. A mentőautógyárral nem szakadt meg a kapcsolatom, tanácsadója maradtam a cégnek.”

László Endre Mártont 2022-ben megkapta az Országos Mentőszolgálattól a Magyar Mentésügyért Emlékérmet, két évvel később ugyanezt a díjat megkapta az általa alapított gyermekmentő szolgálat is.

A férfinek a cégadatbázis szerint két élő céghez van köze valamilyen formában. Az egyikhez az egyéni cégén keresztül, ez a Colligors Kft., amely autómodellek online katalógusát üzemelteti (László Endre Márton a jelek szerint maga is gyűjtő), a másik pedig az az új cég, amelyről a fentebb már idézett interjúban is beszélt. A vállalat az utóbbi években erősen mínuszos volt, de ez kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégekre egyébként is jellemző.

László Endre Mártonnak van négy elavult céges kapcsolata is, ezek a cégek mind felszámolás vagy kényszertörlés alatt voltak valamikor, de László nem áll eltiltás vagy más szankció alatt.

László a koronavírus-járvány alatt önkéntes mentősként dolgozott Kistarcsán, amely ahhoz a gödöllői központú választókerülethez tartozik, ahol értesüléseink szerint most el szeretne indulni a Tisza színeiben. A Fidesz képviselője itt jelenleg Vécsey László, aki 2022-ben 11 százalékkal verte az egyesült ellenzék jelöltjét.

A vak aikidómester és ügyvéd

Fotó: Facebook

Egy válasz

  1. „BREAKING

    Baranyában az MSZP benyelte a Tiszát. Pécsett Ruzsa Csaba családi köre, Mohácson a szoci pénztárnok Puch László családja adja a jelöltet a “megújuló” pártnak. Ezek ugyanazok!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű