1948. november 17-én indult útjára az első menetrend szerinti buszjárat, amely azóta meghatározó szereplője lett a város életének. A Miskolci Városi Közlekedési Zrt. (MVK) ennek kapcsán egy részletes, múltidéző bejegyzésben mutatta be a fejlődés legfontosabb állomásait az Ikarusok korszakától egészen az elektromos járművekig.
A kezdeti években a buszközlekedés gyorsan teret hódított a városban. Az 1950-es évek végére a járatok szerves részét képezték a közlekedésnek, majd a 70-es évek hozták el a legendás Ikarus korszakot.

A korszerűnek számító 260-as modellek mellett a csuklós 280-as is kedvelt látvány volt a miskolci utakon. Olyannyira, hogy mára nosztalgiajáratként is visszatért.

A modernizáció egyik legfontosabb mérföldköve 2016 volt, amikor a város lecserélte elavult dízel buszainak jelentős részét, és forgalomba álltak a környezetkímélő CNG (sűrített földgáz üzemű) járművek.

Ez a lépés nemcsak a levegőminőség javulását segítette elő, hanem a fenntartható közlekedés felé történő átmenetet is jelentette.
A zöld fordulat azonban itt nem állt meg. Az MVK ma már elektromos buszokkal is közlekedik, köztük a BYD márka járműveivel, és kísérleti jelleggel hidrogén üzemanyagcellás buszt is tesztelt a város.

A közlekedési cég bejelentése szerint hamarosan újabb elektromos autóbuszok érkezhetnek, amelyek kedvező esetben már 2026 elején szolgálatba állhatnak Miskolc útjain.
Fotók. MVK Zrt.
