A vesztes meccs után hétfő reggelre találta meg a szavakat Orbán Viktor

A meccsre nagyon készült Orbán Viktor is, napközben több szurkoló posztot is megosztott, majd a vereség után nem írt semmit, egészen hétfő reggel 7-ig.

Egy sötétebb hangulatú kép mellé azt írta, „egy nehéz hétfő. Ködös, novemberi idő, keserű kávé, és egy álommal kevesebb. Erre ébredtünk ma. De hiába fáj az ember szíve, hiába érzi igazságtalannak a sorsát, önsajnálatból nem lehet megélni. Meló van.” Délelőtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével tárgyal a kisvállalkozókról.

A kormányfő a délelőtti órákban fontos gazdasági bejelentéseket tett – ahogy jelezte is korábban, miszerint a munka folytatódik –, később azonban ismét a vasárnapi sokk volt terítéken. A miniszterelnök munkatársa saját állítása szerint félve tette fel a kérdést Orbán Viktornak, hogy megtudja tőle, a „gyásznak melyik fázisában vagyunk”. A kormányfő arcát egy időre kezeibe temette, majd arról beszélt, hogy ez a fájdalom örökké velünk lesz már.

Nem múlik ez el. Ez belekerült a történelembe. Ez most már így marad. Mindig fájni fog

– fogalmazott a miniszterelnök, akinek a munkatársai még a tagadás és a harag fázisában vannak. Orbán Viktor még hozzátette, hogy „az élet maga nem igazságtalan, de vannak benne igazságtalan dolgok”.

Csányi könnyek között hagyta ott az őt kérdező újságírókat

Elcsuklott a hangja, aztán abbahagyta az interjút az elbukott világbajnoki selejtezőn után az MLSZ elnöke.

Friss

6 Responses

  1. Ezt, hogy Putyin hátulról tolja a gyesznót, közben Trump elölről szoptatja, úgy hívják, hogy nyársra húzás.

    3
    1
  2. szegény vityus erre a pillanatra várt 2010 óta, minden csepp gdp-t stadionokra és focira költött közben gyengébbek vagyunk fociban mint albánia meg koszovó, a magyar foci egy kifingott lufi, ez marco rossi is tudja. Még 150 nap. jó vergődést.

  3. Szerintem Orbán ezt a szöveget mentse le magának. Április 13-án – egy pici aktualizálással – újra posztolhatja majd. 🙂

    2
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű