Magyar Péter bejelentette a Tisza Párt jelöltállítási menetrendjét

Magyar Péter szerint a hekkertámadással kormány célja a félelemkeltés / Fotó: Zsolnai Péter

A végleges országgyűlési képviselőjelöltek névsorát november 30-án mutatják be.

A menetrend

  1. 1.
    Tisza Párt 2025. november 17-én mutatja be a képviselőjelöltjeit, melyek közül több körben választják majd ki a párt tagjai és a magyar emberek, hogy kit szeretnének képviselőjüknek.
  2. 2.
    Ezt követi majd a második kör, amin bármely választópolgár részt vehet, november 25. és 27. között.
  3. 3.
    A „106 bátor rendszerváltó képviselőjelölt” nevét pedig november 30-án jeletik majd be.

A folyamatot a sorozatos támadás alatt álló Tisza Világ applikáció helyett, a nemzethangja.hu oldalon viszik végig – jelentette be a pártelnök, aki azt is elmondta, hogy a jelenlegi hatalom, külföldi hekkerek bevonásával próbálja megfélemlíteni a Tisza közösségét. Megígérte azt is, hogy kormányra jutása esetén a törvény teljes szigorával fognak lesújtani a megrendelőkre.

„Orbán Viktorék célja egyértelmű: meg akarnak félemlíteni, és el akarnak bizonytalanítani bennünket. Ez nem más, mint egy ellenséges listázás, amelynek célja a félelemkeltés. Csak míg a fideszes Kubatov-lista Orbán Viktor belső felhasználásra készül, a mostani lista célja a régi komcsi rendszer szerinti megfélemlítés.” – fogalmazott Magyar a videójában.

7 Responses

  1. Tanulj tinó ökör lesz belöled.

    Mennyé mán a „Kubatov lista”-dal hülyegyerek. Ilyen ostoba még egy selejt-fideszes focistafeleség sem lehet. Lista nélkül „100 éve” minden lakost ismerek a környező utcákból.
    Még azon volt jobbikosokat, mszp-seket is akik úgy utálnak téged, mint a sz@rt. Saját listánk van. Még a hozzád hasonló árulókról is; nem fogjátok vissza magatokat a közösségi oldalakon
    sem. Ismerős, baráti körökről nem beszélve.

    A pártod, hivatalosan ugyanazt a listát fogja megvásárolni a nyilvántartásból.
    Ilyen magas fizetésért ennyire hülye budai úrigyerek nem lehetsz: https://www.valasztas.hu/nevjegyzeki-adatok-igenylese

    1. Jól beolvastál neki csabavezér úti alkesz…Most hívott Magyar, hogy olvasta a kommentedet és inkább visszalép..:):):)

      1. Isten ments! Gyűjtse csak össze az összes prájdost, dékást és minden törmelék pártot.
        Helyre áll, a centrális erőtér: Jobbról a Mi Hazánk üvegplafon, balról a Tisza üvegplafon. Bízni kell az SZDSZ-es árnyékemberekben!

      2. Jól fizet az északhírnök, abból iszok.
        Itt van. Melyik vagyok?
        https://www.youtube.com/watch?v=L0lV4z3Sx_A&list=RDL0lV4z3Sx_A&start_radio=1

        „Az ég legyen tivéletek,
        Üllői-úti fák.
        Borítsa lombos fejetek
        szagos, virágos fergeteg,
        ezer fehér virág.
        Ti adtatok kedvet, tusát,
        ti voltatok az ifjúság,
        Üllői-úti fák.”

    1. Csak semmi rettegés. Miskolcon, Szegeden, Pécsen sok a tiszás. Vajon honnan jöttek?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű