„Úgy mondom, ahogy felénk szokták, a Strabag átbaszott bennünket” – mondta Lázár János arra a kérdésre válaszolva, hogy át lesz-e adva időben az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakasza.
A miniszter szerint a szakasz eleve a Strabag hibája miatt süllyedt meg és a cég azt vállalata, hogy ezt 10 hónap alatt kijavítja.
„Naivok voltunk, elhittük, kicsit balfék módon viselkedett a minisztériumom, a tárcám és jómagam is. Hittünk a Strabagnak, ez súlyos hiba volt” – mondta Lázár.
A miniszter úgy látja, hogy a Strabag a választópolgárokat bünteti és szórakozik a kormánnyal. „Megmutatja, hogy milyen egy igazi gyarmatosító” – mondta.
Lázár szerint ez a pénzről szól, mivel a Strabag mohó volt, a nagyobb profit érdekében kihagyta a megfelelő műszaki megoldást, ennek lett következménye a süllyedés, ám a cég most az adófizetők pénzéből szeretné kijavítani a saját hibáját.
„Bocsánatkéréssel tartozunk, amiért nem tudtuk ezt a Strabagból kitaposni. Dolgozunk rajta éjjel-nappal, remélem rövid időn belül meg tudjuk nyitni az autópályát. Ezt a menetet a Strabag nyerte” – mondta a miniszter.

3 Responses
A leolvadó dzsentri-burok alól a legótvarosabb ötvenes évekbeli kommunista geci bukkan elő ahányszor kinyitja a száját.
iszik ez rendesen?
Ilyen rövid szövegben ennyit hazudni az már művészet ..