Szavazó harmadát vesztette a holland szélsőséges patrióta, Orbán szövetségese.
Így Hollandiának mérsékelt kormánya lehet, olyan összefogás, mint amit Magyar Péter is képvisel. Pedig nyáron nagy dúrral lépett ki vezető pártként Geert Wilders Szabadságpártja a kormánykoalícióból, és ezért lettek előrehozott választasok ott. De most elbukott, nem is kicsit. Lehet nálunk is ezért maradtak el az előrehozott választások? De sebaj, jön 2026 tavasza, majd akkor itt is új, nemzeti konszenzuson alapuló kormány alakulhat, mely nem fogadja el a szélsőséges és Európa ellenes patriótákat, de minden magyar kormánya lesz.

6 Responses
Nagy a baj! Eltünt Magyar Péter támogatója.
„A nyíltan magyarellenes Frans Timmermans, látva pártja szereplését a hollandiai választásokon, még a hivatalos eredmények kihirdetése előtt lemondott minden politikai tisztségéről.
Az Európai Bizottság alelnökeként ő volt az, aki oly sokszor próbálta kioktatni Magyarországot jogállamiságból, valamint felszólította hazánkat, hogy nyissuk meg határainkat az illegális bevándorlók előtt.
Egy újabb „nagyszerű” politikus távozott az európai közéletből. Végül mindenki oda kerül, ahova igazán való, Timmermans most éppen a politikai süllyesztő legmélyére.”
Petyára még várni kell.
Ha a jólfésült Hidvégi Balázska, Szentkirály Balexanra kampányfönöke irja akkor igaz..:):):)
„nemzeti konszenzuson alapuló kormány alakulhat, mely nem fogadja el a szélsőséges és Európa ellenes patriótákat, de minden magyar kormánya lesz.”
és mit fog addig csinálni a fidesz tábor? Malmozni? Meghálálja a tiszások konszenzusát, szeretetét, mi?
Orvos látott már?
Magyar Péter kezéből 72 órán belül kicsavarja a kormányrúdat a DK-mögötti volt SZDSZ
akár koalíciós partnere lesz a Tiszának, akár nem. A vak is látja.
a dagit próbáljátok majd szedálni, dugdosni a nyilvánosság elől
a gonosz cigány létezésének úgymond egyetlen valós haszna, hogy az ilyen hozzád hasonló, korábban láthatatlan agyhalott gyökerek előmásztak a kis szarfészkeikből és büszkén vállalva, hangosan hirdetik ország-világ számára, hogy mennyire korlátolt, mennyire ostoba idióták.
Mondjad, már hozzászoktunk.
„AZ ELLENZÉK DÖGLÉGYHEZ HASONLÓ
A magyarországi ellenzék viselkedésében hasonló a selymes döglégy ( Lucilia sericata ) természetéhez.
Ez a rovar olyan, ha például a szabadban akarunk főzni, a húst előkészítjük, jó vigyázzunk, mert nagyon hamar megjelennek a legyek.
Olyan helyeken is, ahol egyébként egész évben nincsenek, de ha hús van, jönnek.
A mi ellenzékünk is így viselkedik.
Ezer és egy dolog van, ami jó, vagy jelentősen fejlődik, bővül.
Az ellenzék ezekről nem vesz tudomást, meg sem említi, nincsenek ott.
De ha késik egy vonat, vagy a balatoni lángos ára emelkedik, azonnal telekiabálják az egész országot.
Emlékezzünk vissza, az RTL és az ATV és hasonszőrű csatornákon hosszú ideig mutatták azt a felvételt, amiben egy tanteremben diákok zaklatták a tanár urat.
Ezt az ellenzék így summázta akkor: „Ilyen lett a magyar közoktatás.”
Emlékezzünk vissza, amikor bevezették az iskolaőri státuszt, az ellenzék hogy sivalkodott, tépte a száját, hogy ez micsoda diktatúra!
Lám, hogy mostanában rendben van minden, sőt, jelentősen javul a közoktatás helyzete, az ellenzék felől csak a síri csend van.
Nincsenek ott, mint a döglegyek sem ott, ahol nincs hús.
Most viszont lépjünk a képzelet világába!
Néhány napja tragikus lövöldözés volt a grazi helyi gimnáziumban.
A merénylő lelőtt sok diákot, tanárt, sokak meghaltak.
A volt iskolai diák, a merénylő, öngyilkos lett.
Az eset megdöbbentette Európát, szinte minden ország vezetői, és nemzetközi szervezetek részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak.
Csak a gyász, és a kegyelet követte ezt a borzalmat.
Mondhatnánk, emberi érzésekkel állt a világ a tragédia érintettjei mellé.
De!
(Remélem, nálunk sohasem lesz ilyen borzalom!) De ha nálunk történt volna ilyen eset;
– Az utcán élő tüntetők azonnal hidakat foglaltak volna.
– Minden ellenzéki párt fontosnak tartaná, hogy nyilatkozzon saját közoktatási programjáról.
– Az anarchista gyűléseiken a kormány lemondását követelnék, és a szabad tankönyvválasztást.
– Más ellenzéki pártok csoportjai iskolákba nézegetnének be, hogy mennyire kopott a festés a tantermek és folyosók falain.
– Az RTL, ATV, és hasonszőrű csatornák „szakértőket” hívnának beszélgetésre, azért, hogy megfejtsék, ki is a felelős.
Tehát nálunk így, vagy hasonlóan reagálna az ellenzékünk egy ilyen bajra.
Széthúzással, megosztással.
Nekünk ugyanis nem adatott meg egy emberséges ellenzék.
Orbán Viktor egy alkalommal ezt mondta: ” Az ellenzék jobban gyűlöli a kormányt, mint amennyire szereti a hazáját. ”
A mi ellenzékünk hasonló a döglégyhez: Számukra az a jó, ami a rossz, és ami jó, mindaz nekik rossz.
Csak a bajra szállnak, mint a döglegyek.”