Röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy turistákat szállító kisrepülőgép Kenyában/ MTI/AP
Röviddel a felszállás után kigyulladt és lezuhant egy magyar turistákat szállító kisrepülőgép Kenyában, senki nem élte túl a balesetet.
A szerencsétlenség Kenya partvidékén, Kwale megyében történt. A jármű fedélzetén 11-en voltak, az utasok közül nyolcan magyarok, ketten németek, a kapitány pedig kenyai volt. A regionális rendőrfőnök a Kenya Broadcasting Corporation közszolgálati csatornán elhangzott nyilatkozatában közölte, hogy valamennyi utas turista volt. A légügyi hatóság tájékoztatása szerint a repülőgép Diani tengerparti üdülőhelyről tartott Kichwa Tembóba, a Maasai Mara nemzeti rezervátumba.
A repülőgép néhány perccel a felszállás után zuhant le, majd lángra kapott – közölték a hatóságok.
A Citizen TV beszámolója szerint a fedélzeten tartózkodók holttestei felismerhetetlenségig megégtek. A szafarit szervező társaság közleményében azt írta, hogy jelenleg a legfontosabb feladatuk, hogy minden lehetséges támogatást megadjanak az érintett családoknak.

2 Responses
ch
·
Ma hajnalban repülőbaleset történt Kenyában, ahol magyar honfitársaink is elhunytak.
Megállok egy pillanatra. Ilyenkor mindig arra gondolok: mi vezethetett ide, miért kellett embereknek idő előtt távozniuk? A pilóták akik elöl ülnek, ugyanúgy haza akarnak menni a szeretteihez, mint minden utas — és ezért bízunk egymás tudásában és felelősségében.
Kérek mindenkit: ne üljünk fel a találgatásoknak és álhíreknek. A Cessna Grand Caravan világszerte elterjedt és megbízható típus, a helyi üzemeltető pedig évtizedek óta szállít utasokat.
Hogy pontosan mi történt, azt a vizsgálat fogja feltárni: az ember–gép–időjárás háromszögében kell keresni a választ.
🔹 az easyJet két új úti céllal, Nantes repülőterére és Bordeaux-ba indított járatokkal gyarapítja a francia desztinációk számát,
🔹 a Jet2.com Newcastle-be és East Midlandsbe,
🔹 a Ryanair Marrákesbe,
🔹 a Wizz Air pedig Torinóba és Tallinnba indít új járatot.
Jó hír a skandináv célállomások rajongóinak, hogy bővít a SAS – Scandinavian Airlines Budapest-Koppenhága útvonalon: a légitársaság novemberben, decemberben és márciusban napi rendszerességű, a szezon többi részében pedig legalább heti öt járatot üzemeltet majd.