Ez cunami: riasztó méreteket ölt az Izraelből kivándorlók száma

 

Az izraeli kivándorlás drámai méreteket öltött az elmúlt két évben – derül ki a Kneszet legfrissebb adataiból. A 2022 eleje óta eltelt időszakban mintegy 125 ezer fővel csökkent az izraeli népesség a negatív migráció miatt, vagyis ennyivel több ember hagyta el tartósan az országot, mint ahányan visszatértek.

A Kneszet Alijával, Bevándorlással és Diaszpórával foglalkozó bizottságának mai (hétfői) ülésén a parlament kutatási központja ismertette az adatokat Gilad Kariv, a Munkapárt képviselője, a bizottság elnöke kérésére. Kariv szerint ez nem egyszerűen statisztikai tendencia, hanem „nemzeti cunami”, amely stratégiai veszélyt jelent Izrael jövőjére nézve.

Drámai kiáramlás: a háború csak gyorsította a folyamatot

A Központi Statisztikai Hivatal (CBS) adatai szerint, amelyeket a jelentés feldolgozott, 2009 és 2021 között évente átlagosan mintegy 36 ezer ember hagyta el Izraelt. 2022-től azonban meredek emelkedés következett: abban az évben 55 300 izraeli távozott (46 százalékos növekedés az előző évhez képest), míg 2023-ban már 82 700 fő hagyta el az országot – újabb 50 százalékos emelkedést mutatva. Ezzel párhuzamosan azoknak az izraelieknek a száma, akik hosszabb külföldi tartózkodás után visszatértek, jóval alacsonyabb maradt

A 2022–2023-as években jelentősen megnőtt azoknak az izraelieknek a száma, akik hosszan tartó távozást választottak. 2023 októberében – feltehetően a Hamasz mészárlása és a „Vaskardok” háború kitörése nyomán – ugrásszerű növekedést tapasztaltak a kivándorlásban, és ez a tendencia 2024-ben is fennmaradt. Csak 2024 januárja és augusztusa között mintegy 50 ezer izraeli hagyta el az országot hosszú távra.

Ezzel párhuzamosan csökkent a visszatérők száma is – évente átlagosan mintegy 24 ezer fő. Azoknak az izraelieknek a száma, akik hosszabb külföldi tartózkodás után tértek vissza, 2023-ban alacsonyabb volt, mint 2022-ben, és ez a tendencia 2024-ben is folytatódott: 2024 januárja és augusztusa között 12 100 fő tért haza, míg 2023 azonos időszakában még 15 600-an.

125 ezer fős veszteség két év alatt

A hivatalos adatok szerint:

  • 2022-ben a negatív migráció mérlege -29 700 fő volt,
  • 2023-ban ez csaknem megduplázódott: -58 600 fő,
  • 2024 augusztusáig további 36 900 fő távozott.

Összesen tehát 2022 eleje óta 125 200 izraeli tűnt el a népességi statisztikákból.

A fiatalok és a diplomások mennek el tömegesen

A Kneszet Kutató- és Információs Központjának friss jelentése szerint a kivándorlók többsége fiatal, magasan képzett, 20–39 év közötti izraeli. 2022-ben az országot elhagyók 40 százaléka ebbe a korosztályba tartozott, ami messze meghaladja arányukat a teljes népességben (27 százalék).

A jelentés szerint a távozók fele korábbi olé volt – közülük 76 százalék az elmúlt öt évben érkezett Izraelbe, 62 százalék pedig már az első évben elhagyta az országot, miután letelepedett. Ez a tendencia arra utal, hogy a közösségi beilleszkedés és az állami támogatás rendszere sok esetben kudarcot vall.

A kivándorlás központja: Tel-Aviv

A legfrissebb adatok szerint a legtöbben Tel-Avivból vándorolnak ki: 2024-ben 11 020 izraeli hagyta el a várost – csaknem kétszer annyi, mint bármely más településről. A lista további élmezőnyében Haifa (5 983 fő), Netanja (5 370), Jeruzsálem (5 037), Bat Jam (3 102), Rison Lecion (2 490), Asdod (2 359) és Ramat Gan (1 883) szerepelnek.

Földrajzilag az elvándorlók 54 százaléka Tel-Aviv és a középső országrész lakója volt, míg csupán 10 százalék érkezett az északi és déli peremrégiókból.

Magasan képzett, de elkeseredett távozók

A Kneszet jelentése szerint a kivándorlók 54 százaléka rendelkezik legalább 13 év tanulmánnyal, és 26 százalékuk felsőfokú végzettségű – mindkét arány magasabb, mint az izraeli átlag. Ez azt jelenti, hogy az ország nem csupán lakosságot, hanem komoly szellemi és gazdasági tőkét veszít el.

Kariv: a kormány felelőssége egyértelmű

Gilad Kariv szerint ez nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem a kormány politikájának következménye: „Az elmúlt években a kormány szétfeszítette az izraeli társadalom szövetét, a háttérbe szorított polgári hátvédelem és a közösségi biztonság hiánya pedig most közvetlenül látható a kivándorlási adatokban” – fogalmazott.

A képviselő szerint még mindig lehetne lassítani a folyamatot, de ehhez szemléletváltás kellene: „A jelenlegi kormány teljesen más prioritások szerint működik, amelyek csak súlyosbítják a helyzetet. Ez a politika nem más, mint durva rátaposás a cionizmus értékeire és Izrael jövőjére.”

2 Responses

  1. Jajaj!De szomorúak vagyunk emiatt !Inkább azt szeretnénk már látni,ha Magyarországról vándorolnának ki a tesók Izraelbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű