Polgár Zsuzsa sakknagymester: Egy nő igenis lehet szép, kedves meg okos is egyszerre!

beeb9035e87243549a8a06c2370fa253

Egy nő igenis lehet szép, kedves meg okos is egyszerre! – Polgár Zsuzsa sakknagymester a Mandinernek

A sikerhez nem kell kiemelkedően okosnak lenni, az akaraterőtől, a szorgalomtól, a kitartástól és a kudarcokon való felülemelkedni tudástól függ minden – vallja a magyar sakkozás máig egyetlen világbajnoka, aki Lázadó királynő címmel írta meg saját igaz történetét. I

Polgár Zsuzsa 

1969-ben született Budapesten. Sakknagymester, sakkíró, edző. Az 1980-as évektől a 2000-es évek elejéig tartó pályafutása alatt a világ egyik legerősebb sakkjátékosa volt. Az első nő a világon, aki a férfiak között versenyezve sakknagymesteri címet szerzett. Négyszeres egyéni világbajnok, négy olimpiai arany-, négy ezüst- és egy bronzérme van, a klasszikus sakkjáték mellett rapidsakkban és villámsakkban is világbajnok. 2009 óta a Nemzet közi Sakkszövetség (FIDE) női bizottságának a társelnöke. 1997-ben létrehozott alapítványa, a Susan Polgar Foundation (SPICE) a sakkban tehetséges gyerekek felkutatásával, támogatásával foglalkozik. 2013-ban a FIDE az előző év legjobb női edzőjének járó, Szemjon Furman sakknagymesterről elnevezett díjjal ismerte el. 2019-ben beválasztották az USA, majd 2023-ban a Világ Sakkhírességeinek Csarnokába.

Miért pont most írta meg az önéletrajzát? 
A vezércsel filmsorozat miatt indult el bennem az írás gondolata. Amikor néhány éve világszenzá­cióként kijött a Netflix sorozata, rengeteg médium megkeresett, és az ismerőseim is sorra azt kérdezték: ugye ez rólad, a te életedről szól?

És igazuk volt? 
Tényleg sok a hasonlóság: egy fiatal lány sok munkával kitör a férfiak világában. Egy lényeges különbség mégis van: én szeretetteljes, abszolút támogató családból jöttem, és hiába élünk ma már a húgaimmal három kontinensen, a mai napig szoros a kapcsolatunk. Egyébként éppen A vezércsel miatt lett az itthoni kiadóm a Gabo. A széria alapjául szolgáló Walter Tevis-regény náluk jelent meg magyarul, a Lázadó királynő akár a folytatásának is tekinthető.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű