Na, írt a körzeti harcos
23 -án vonatjegy oda-vissza, kaja pia biztosítva, 5000 forintos CBA utalványt kap minden harcos a harchoz
ki nem hagynám! 20 -ig kell visszajelezni a körzeti harcosnak
Elgondolkoztató, honnan vannak az állandó politikus jelöltek, meg amik pártokat, vallásokat alapítanak. Lehet, hogy úgy vannak a nem szerepjátszók, mint vezérei Hunniának vele, mint a gyerekek a Hittanból tanulással, bibliai tanulmányokkal, vagy a kommunista pártba belépők, amik hittek egykor az emberségben. Én is voltam párttag, több funkcióval, nem meggyőződésből, kellett az álláshoz a pártbizottságon. De hittem mindig az emberségben, nem tudtam, hogy a sötétség megyéjében ez itt gondot jelent, sőt az egyedüli gondot ki tudja, mióta. Én is jártam adventi iskolába, akkor hittem abban, amit tanultam. De a tapasztalatok Jézusról, az egyetlen emberéről a zsidóságnak, aki a sötétségben született (ezt ünneplik karácsonykor a szerepjátszó egyházak), s mindig elölről kezdik a várakozást, azt mutatta, hogy minden játék, a berendezett ünnepekkel együtt. Már a születésnapot sincs kedvem megünnepelni, mert mások rendezték be a szereplőket, meg engem is a sötétség közepébe. Ahogyan Sass mutatta a kabarében, hogy a végtelenül hosszabbító politikai szereplők csak egymás mellett beszélnek, gyorsan, gondolkozás nélkül szinte, azt mutatja, hogy ennek a játéknak soha nem lesz vége. Hogyan is lehetnének szocialisták, amikor legyőzték a szocializmust a domino megrendezésével ismét, mint ahogyan teszik ezt a sátán népével ezer éve. És ezer éves királyságot hoztak létre honfoglalóival?
6 Responses

Ezt adja a Brüsszel Petya a Tisza-sziget pocsolyalakóknak?
Vergődsz harcos…
Majd Bandi, Molnár Peti meg csészényi mariann megállitja :
https://www.facebook.com/reel/24983682494586603
Elgondolkoztató, honnan vannak az állandó politikus jelöltek, meg amik pártokat, vallásokat alapítanak. Lehet, hogy úgy vannak a nem szerepjátszók, mint vezérei Hunniának vele, mint a gyerekek a Hittanból tanulással, bibliai tanulmányokkal, vagy a kommunista pártba belépők, amik hittek egykor az emberségben. Én is voltam párttag, több funkcióval, nem meggyőződésből, kellett az álláshoz a pártbizottságon. De hittem mindig az emberségben, nem tudtam, hogy a sötétség megyéjében ez itt gondot jelent, sőt az egyedüli gondot ki tudja, mióta. Én is jártam adventi iskolába, akkor hittem abban, amit tanultam. De a tapasztalatok Jézusról, az egyetlen emberéről a zsidóságnak, aki a sötétségben született (ezt ünneplik karácsonykor a szerepjátszó egyházak), s mindig elölről kezdik a várakozást, azt mutatta, hogy minden játék, a berendezett ünnepekkel együtt. Már a születésnapot sincs kedvem megünnepelni, mert mások rendezték be a szereplőket, meg engem is a sötétség közepébe. Ahogyan Sass mutatta a kabarében, hogy a végtelenül hosszabbító politikai szereplők csak egymás mellett beszélnek, gyorsan, gondolkozás nélkül szinte, azt mutatja, hogy ennek a játéknak soha nem lesz vége. Hogyan is lehetnének szocialisták, amikor legyőzték a szocializmust a domino megrendezésével ismét, mint ahogyan teszik ezt a sátán népével ezer éve. És ezer éves királyságot hoztak létre honfoglalóival?
Érdemes lenne orbán balázskát is meghívni az 56 -os megemlékezésre.
Aha. mert ti szétlövettétek volna kis hazánk minden nagyobb városát a szuezi válság alatt.
Nem belátva Nyugat cserbenhagyását, a Szovjetunió erejét.
Ti nem hülyék vagytok, hanem gonoszok.