Megmentik egy ritka csigafaj egyik utolsó élőhelyét a Bükkben

A Szőlő utcai javítóintézet letartóztatott vezetőjével hozott létre „csendes szobát” a pedofília miatt kizárt pap
Szűcs Balázs atya a májusban letartóztatott igazgató, Juhász Péter Pál kinevezése után indította el a Budapesti Javítóintézetben a „csendes szoba” programot. A Pázmány volt lelkészét 2016-ban a Vatikán örökre eltiltotta a papi hivatástól az általa elkövetett szexuális abúzusok miatt.
A fogyasztók rovására nő a MOHU bevétele
Október 1-től tovább emelkedtek az eddig is rekordméretű, jórészt a fogyasztókra hárított gyártói termékdíjak. Az infláció, köszöni szépen, jól van.
Korrigált a KSH a szegénységi adatokon, súlyos megállapításokat lehet levonni belőlük
A családbarát kormány regnálása idején nem csökkent a relatív szegénységben élők aránya, cserébe a fiatalok és az idősek helyzete romlott. Ezt most már a KSH is igazolja.
Tekinthető-e személyi kultusznak, ami Orbán Viktor körül van?
Mindent háttérbe szorít a váteszként fellépő miniszterelnök alakja: imázsában már nemcsak a párt lett ő maga, de az egész magyar nemzet is, miközben valamiféle kegyként mutatja be, ahogy kezet fog egy szavazójával. Történészekkel próbáltuk megfejteni a jelenséget.
Helyreállították a bivalyok a mórahalmi Nagyszéksós-tavat, most karbantartják
A nemzeti park és Mórahalom közös tájalakító vállalkozása népszerűbb lett, mint gondolták. A folytatás is érdekes.
„Megittuk, kifürödtük a vizet előlük” – megmentik egy ritka csigafaj egyik utolsó élőhelyét a Bükkben
A Bükk déli lábánál egy borsodi zsákfalu végén, patakmeder mélyén éldegél a fekete bödöncsiga. Miután a jégkorszakot sikerült átvészelnie, a szakemberek napjainkban azon dolgoznak, hogy egyik utolsó magyarországi élőhelyét megmentsék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű