Miskolc. Bajusz szerint a Selyemrét teljesen lecsúszott a kurvák miatt

3. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén türelmi zóna kijelöléséről szóló 26/2021 (VII.5.) számú önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

A napirendet Szabó András osztályvezető ismertette. A témával kapcsolatban cikkünk itt érhető el. Az érintett bizottságok támogatták az előterjesztést.

Klinga Dániel (Pont MI-Lokálpatrióták Egyesülete) önkormányzati képviselő: korábban nem jó helyre jelölték ki a türelmi zónát, senki nem használta azt, így mentek be a Selyemrétre a prostituáltak. A lakosság érdekei azt kívánták, hogy helyezzék vissza a zónát oda, ahol évtizedekig volt, a rendőrség visszajelzése szerint is szükséges volt a zónához hozzányúlni.

Simon Gábor: sajátos szabályozás, hogy egy hosszabb utca 100 méteres szakaszát javasolják türelmi zónának. Miért pont ekkora és miért pont ilyen szakasz? A megfejtés az, hogy ott van a Fruska Gyermekotthon, ahol állami gondozott kislányokat nevelnek, ez egy védett intézmény, elé nem lehet türelmi zónát kijelölni, ezért lehet éppen a szóban forgó száz méteres szakasz kijelölve türelmi zónának. De ettől függetlenül a gyermekvédelmi intézmény ott van, ezen a területen nincs helye türelmi zónának. Egyeztetett, papíron 310 méterre van a zóna a Fruska Gyermekotthontól. Ettől még mindez nincsen rendben, a gyermekek védelme fontosabb kell, hogy legyen ennél, az ő érdeküket kellene képviselni.

Pakusza Zoltán (Mi Hazánk) önkormányzati képviselő: Az a kérdés, hogy a türelmi zónában miért nem tudja betartatni a jogszabályokat a rendőrség? Mi a garancia arra, hogy az új zónában be tudják majd tartatni a jogszabályokat? Az elmúlt években minden jogot elvettek a rendőrségtől, így a hatóság tehetetlen, a helyzet szerinte nem fog javulni a zóna áthelyezésével. Nem állapot az sem, hogy a Selyemréten jelentek meg a prostituáltak, de a jelenlegi megoldási javaslat nem mutat előre.

Szarka Dénes önkormányzati képviselő: kétségbeesett megoldási javaslat volt a korábbi módosítás is, ez a probléma nem négy évvel ezelőtt, hanem sokkal korábban megkezdődött. Egyetért Pakusza Zoltánnal, a fő probléma az, hogy nemcsak az önkormányzatnak és a rendészetnek, hanem sokszor még a rendőrségnek sincs megfelelő jogköre cselekedni. Egyetért azzal, hogy a Selyemréten élőket védeni kell, de nem tudja támogatni az előterjesztést, éppen a gyermekotthon közelsége miatt.

Mezei Attila: a kormányzatnak kellene szabályozni a kérdést: nem a prostituáltakat kellene büntetni, hanem azokat, akik igénybe veszik ezt a szolgáltatást.

Szopkó Tibor: Egyetért Klinga Dániellel, lépni kell, mert ha így halad tovább minden, a Selyemrét élhetetlen lesz. A helyzetért elsősorban a mindenkori belügyminiszter a felelős, hiszen mindegy, hogy hol a türelmi zóna, ha ezt az örömlányok nem tartják be. A problémát meg kell olvasni, de egy ilyen probléma kapcsán is a gyermekek védelme kell, hogy az első legyen. Ezeknek a rendkívül nehéz helyzetben élő kislányoknak védelmet kell biztosítani, az ő sorsukat nem szolgálja ezen a területen a türelmi zóna.

Mokrai Mihály: Már az előző ciklusban sem értette, hogy miért kellett áthelyezni a türelmi zónát, azonban egy rossz döntés megváltoztatásakor nem hozhatunk másik rossz döntést. Időközben a régi zóna területére került a Fruska Gyermekotthon. A gyermekek védelme a legfontosabb, a legelső, kéri, vizsgálják meg ennek a zónának a kijelölését, tolják el a Fonoda utca felé ezt a területet.

Bajusz Gábor: A korábbi ciklusban valóban rossz döntés született, ezt próbálják most meg orvosolni. Élhetetlenné kezd válni ezt a városrész. Gyorsan kellett dönteni, a terület kijelölését a rendőrség is támogatta. Kéri, támogassák az előterjesztést.

Tóth-Szántai József: egy régóta húzódó problémáról döntenek, amivel kapcsolatban folyamatosan érkeztek a panaszok a helyiektől. A jogszabály világos, a városnak egy ilyen helyzetben egy zónát kell kijelölni. A lakóövezetek és a helyiek nyugalmát védik. Ez a döntés nem támogat semmilyen tevékenységet, a rend és közrend biztosítását szolgálja.

Szabó András osztályvezető: az előkészítő munka során megkeresték a rendőrséget, egyeztettek velük. A területet a rendőrség jelölte ki, ezt a javaslatot változtatás nélkül emelték be az előterjesztésbe. A gyermekotthontól nem légvonalban kell mérni a távolságot, hanem közterületen, ez a 100 méteres szakasz felelt meg leginkább a jogszabályoknak.

Egy válasz

  1. Már érezhető a javulás a Selyemréten. A kurvák és a stricik átköltöztek a Soltész villamos megállóba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű