A tényleg elképesztően humoros alkotásban megelevenednek a balos (antifa?), rendszerkritikus forradalmárok és a szélsőjobbos eszelősök is, éppúgy, mint a túlélésükért küzdő vagy a menekülttáborban megalázó körülmények között tengődő migránsok. A film egyik nagy erénye, hogy Paul Thomas Anderson mind a két felet a helyén kezeli, a szélsőbalosokból és a szélsőjobbosokból egyaránt hülyét csinál, miközben műgonddal nyúl hozzá a Pynchon-művek olvasói által jól ismert világhoz és témákhoz: a titkos társaságokhoz, paranoiához, az áruláshoz, a hippimozgalom és az ellenkultúra bukásához, valamint az identitáskereséshez.
A nagy karikatúra
Az Egyik csata a másik után történetének főszereplője Bob (Leonardo DiCaprio), aki forradalmár párjával lázadt, menekülttáborokat szabadított fel, harcolt, néha robbantott is. De a múlt elmúlt, nője egy balul sikerült akció után elmenekült, és elárulta bajtársait, Bob pedig álnéven, új személyazonossággal neveli a kislányukat. Iszogat, füvet szív, és próbál nem gondolni a múltra. Felejt, de legfőbb riválisa nem. Hiába telt el tizenhat év, a szélsőjobbos Lockjaw ezredes (Sean Penn) a nyomában van. Őt és a lányát is el akarja kapni. A lányt sikerül elrabolni, Bob pedig a bevándorlókat segítő kisvárosi nindzsaképző, Sensei Sergio St. Carlos (Benicio del Toro) segítségével próbálja megtalálni és megmenteni. Ha azt hisszük, hogy ezzel a rövid ismertetővel bármit is elmondtuk a filmről, akkor hatalmasat tévedünk. De talán kedvcsinálónak éppen elég.
A történet ismertetésénél érdemesebb beszélni arról, hogy Paul Thomas Anderson szinte mindent a csúcsra járat ebben a filmben.
