
Fotó. A helyi fidesz sem tétlenkedik
A Tisza Párt operatív vezetése úgy döntött, hogy csak november elején indítja el a párt jelöltállítási folyamatának nyilvánosság előtt zajló részét. Ugyanakkor a a véghatáridőt megtartják. A párt júliusi kongresszusán bejelentett menetrend szerint
- szeptember 30-ig minden választókerületben három embert ajánlottak volna a helyi Tisza-szigeteknek. Az utána következő egy hónapban a jelöltek bemutatkoznak, és együtt dolgoznak a helyi Tisza-szigetekkel.
- A szigetek tagjai november 3-9. között a Tisza addigra elinduló applikációjában rangsorolhatják majd a három-három jelöltet.
- November 10-16. között a választókerületben élő bármely választópolgár választhat – szigorú azonosítás után- a két versenyben maradt jelölt közül.
- November 20-ig a Tisza elnöksége megtárgyalja és jóváhagyja a jelöltet. A a 106 jelöltet a párt november végi kongresszusán mutatnák be.

Magyar Péter szombaton azt írta, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” mutatná be a tervezettnél később az aspiránsokat. „Az utóbbi napokban és hetekben azonban világossá vált, hogy még komolyabban kell vennünk a vesztét érző, aljas orbáni hatalom fenyegetéseit és a várható embertelen és határokat nem ismerő lejáratásait” – írta. A pártelnök arról számolt be, hogy majd ezer jelöltet hallgattak meg személyesen és HR szakemberekkel, és az első kiválasztási lépcső a végéhez közeledik.
Hozzátette, hogy a következő hetekben a Nemzet Hangja szavazásra, az utcai jelenlétre és a Tisza szigetek és a több tízezres önkénteshálózat bővítésére koncentrálnak. A közlemény szerint a jelentkezők addig is dolgozni fognak. „Ajtóról ajtóra járva bizonyíthatják rátermettségüket, mert ezt a választást nem a legprofibban nyilatkozó és hazudozó politikusgépekkel, hanem az emberek között járó, problémáikat ismerő és értő jelöltekkel fogjuk megnyerni.”

7 Responses
Hova ez a sietség?
még nem lett tiszás a volt SZDSZ-mszp-DK- Jobbik-opportunisták szavazótáborának egésze.
A fidesz szavazó tábor egy keresztrejtvényt sem tud megfejteni.
Pazmeg! Késik a brüsszeli lista
X jelöltek , az Y Tisza szigetnek: Bajnai, Ficsor, Horn Gábor 😁😂😀😁😂
Késik a malacpofa lista
Már régen megvan, csak nem nyilvános.
2025-öt írunk. A magyar polgárháború idején négy fideszes megszökik a NER börtönből és ötödik társukkal, egy légballonnal próbálnak elmenekülni fogva tartóik elől. Ballonjuk azonban viharba kerül a Mátra felett. Egyikük, Smith, beleesik a markazi tó vízébe, a többiek azonban szerencsésen partot érnek valahol egy lakatlan TISZA szigeten. Vagy mégsem lakatlan, mert tele van dékásokkal?
Rejtelmes Tisza -sziget Stáblista: Nemo Kapitány : Magyarhonáruló Péter.
A miskolc TISZA ÁSZ-ok: 1./ Agyalá Gyula , 2./ Nebáncs Virág, 2./ Futaki Bátor
Kéretik személyes védelmükről és családjukról az EU-nak gondoskodni.
Már montdtam harcos : attól hogy négy kommentben irod le a baromságaidat, attól még baromság marad…
nem látom a kancigány listáját