Lázár János: A pedofilokat ki kell herélni

Fotó. Semjén amikor még rokker volt. Középen. Archív
Lázár János: A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás
Lázár János építési és közlekedési miniszter Sopronban 2025. szeptember 25-én – Fotó: Lázár János / Facebook

A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos bekiabálás miatt Lázár hamar rátért a gyermekvédelemre. „Ha lehagyta volna a »kurvaanyját«, akkor is megértettem volna” – jegyezte meg, majd azt mondta, hogy ő radikális ebben a kérdésben. „Két javaslatot teszek a kormány asztalára és a parlament asztalára: akit pedofil bűncselekményen kapnak el, és bebizonyosodik a bűnössége, azt lehessen Magyarországon tényleges életfogytiglanra ítélni, magyarul a pedofil rohadjon meg a börtönben.”

A másik javaslata pedig az, hogy Magyarországon is vezessék be a kémiai kasztrálást a pedofil bűncselekmények esetében.

„A pedofilokat ki kell herélni, nincs más megoldás, ez az egyetlen megoldás.”

Azt is hozzátette, hogy amikor alaptalanul vádolnak valakit pedofil bűncselekménnyel, akkor a vádaskodót „következetesen meg kell büntetni”. Szerinte sem a Fidesz-kormányzatban, sem a Fidesz vezetésében sincs egyetlenegy pedofil sem. „Minden vád teljes egészében alaptalan.”

14 Responses

  1. Már láttam a face-en riportot Nancy apjával, aki konkrétan rogáX Xárt említette, akik kliensei voltak a lányának.

  2. jánosom!
    a pedofilvadász fényképalbum jövőre nyilvános lesz
    vannak miskolciak is

  3. – Agócs Tibor karateedző, aki több tanítványát is X

    – És akkor itt van Juhász Péter Pál is, a Szőlő utcai intézmény emberkereskedelemmel, prostitúcióval és kényszermunkával gyanúsított igazgatója, aki két magasrangú politikusnak közvetíthetett állami gondozott gyerekeket, az egyiknek fiúkat, a másiknak lányokat.

  4. Vagy a bírónőket miskárolni

    „Ma azonban másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött, önmagában nem sértő, ha valakire azt mondják, hogy meleg, így tehát Ungár Klárának adott igazat Kocsis Mátéval szemben.

    A xxxxxxxxxx xxxxxxxx vezette bírói tanács indoklásának lényege, hogy

    mivel Ungár Klára nem bizonyította be, hogy Kocsis meleg, ezért az állítását valótlannak kell tekinteni;
    de azt, hogy ez a valótlan állítás Kocsisra nézve miért sértő, nem a bíróságnak, hanem Kocsis Máténak kellett volna megmagyaráznia a keresetében, és ezt ő elmulasztotta;
    Kocsis csak arra hivatkozott, hogy a személyét illetően és a közvetlen környezetében is kár érte, de nem fejtette ki, hogy ez miben nyilvánult meg.
    A jogerős ítéletre Kocsis is reagált a Facebook-on.

    Kocsis Máté úgy reagált:
    A másodfokú bíróság Ungár Klára buzizós ügyében ma hozott döntést. Az indoklásban kimondták, hogy Ungár ugyan valótlanságot állított rólam, de ez nem sértő, ezért a keresetünket elutasították. A Kúriát azért még megkérdezzük erről. Ettől kezdve ugyanis minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika.”

    Nem az Ungár Klára volt Orbánban szerelmes? Csak kérdezem?

    1. És? Te is orbánba vagy szerelmes, egy hájas öreg cigányemberbe?
      Ki nem szar le?

  5. Oké! Kezdjétek a haladó, progresszív fejlett Nyugaton.
    Így is már 8 milliárdan vagyunk a Földön.

    A LMBTQ….I…P….Z az emberiség jövője. Nincs gyerek, nincs öko lábnyom.

    Máskép a muszlimok nem tudják elfoglalni Európát, Amerikát

    Gondolj bele! Lehet öt feleséged és hét anyósod.

  6. amikor alaptalanul vádolnak valakit pedofil bűncselekménnyel, akkor a vádaskodót „következetesen meg kell büntetni”. = magyarul; ők kapják a kémiai vegyületet.

    Mi lesz akkor Dobrev második házasságával?

Hozzászólás a(z) idézet, de jó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű