Bilincsben vittek el a rendőrök egy tanítónőt egy iskolából

Múlt hét pénteken bilincsben vittek el egy tanítónőt egy szegedi iskolából a rendőrök, azzal jelentette fel valaki, hogy a fegyelmezés részeként bántja és fenyegeti a gyerekeket, számolt be róla az RTL Híradója.

Egy szülő arról beszélt az RTL-nek, hogy a nő fegyelmezés céljából egy lánynak összekötötte a kezét és beragasztotta a száját, miután arra hivatkozott, hogy túl sokat beszélt. A szülő szerint a nő egy másik lánynak levágta a frufruját. Az RTL úgy tudja, volt, hogy az egymást heccelő gyerekeket azzal fenyegette meg, hogy sniccerrel levágja az ujjukat vagy a nyelvüket. A szülő szerint a tanítónőt sokan szerették kollégái közül is, de a fegyelmezési módszereivel nem értettek egyet.

A rendőrség közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt indított nyomozást a tanítónő ellen. Az RTL úgy tudja, a nő a rendőrségen mindent beismert, amivel gyanúsítják, és azt mondta, nagyon megbánta, amit tett. A szegedi tankerület a részletekről a nyomozásra hivatkozva nem árult el semmit, de az eset után a nő jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntették.

Egy válasz

  1. Vajon Bajusz büszke ősei egyike, vagy egy másik?
    Ejnye, Bajuszkámn, nem kellene kicsikét visszafognod az ostobasgból?
    Persze tudjuk, hogy nem ezért vagy ilyen szarény képességű, de akkor nem kellen inkább lapítanod? Még a végén összetévesztenek Szécsényi Mariannával, aki szintén nem várományosa a Nobel-díjnak.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű