Tisztelt Szerkesztőség!
Az alant csatolt ábrán látható, mekkora pofátlanság jellemző a Csengey-kert üzemeltetőire.
Tegnap „volt szerencsém” találkozni azzal a „hölggyel”, aki az arcátlanság szülőanyjának tekinthető. Ami az arcáról sugárzott, vagy inkább lerítt, az nem az intelligencia, nem is a széles látókör, nem is az elmélyült jogi ismeretek, inkább a határtalan ostobasággal ötvözött önhittség, amit a fidesz oltott belé, mert kiemelte az ágytálazós szintről. Első ránézésre üvöltött róla, hogy felfogni sem képes azt az egyébként egyszerű tényt, hogy nem viselkedhet öntörvényű módon, hanem be kellene tartania és tartania a jogszabályokat. Az ilyen tyúkok szoktak ráparkolni a fűre, járdára, kerékpárútra, bármire, amikor lehetőségük nyílik egy kis fontoskodásra, mert ettől képzelik magukat nagy embernek. Ezek halnának éhen Európában, amiről azt sem tudják, melyik irányban van. Ezeket nevezem én Gorenjéseknek vagy Mariahilfereseknek, mert a „nyugatból” annyit ismertek meg, hogy nagyit kirakjuk az első osztrák faluban, aztán hozzuk a Gorenje hűtőt a Mariahilfer strasséról. Közben még messziről sem látják meg a Stephankirchét vagy a Burgot. A nyugati kultúrának még a szele sem érinti meg ezeket. Ezeknek a bömbölde, a tam-tam a „kultúra”.
Ezek azt sem tudják, hogy a decibelt eszik vagy isszák, hogy az egy egzotikus növény, vagy egy távoli galaxis neve.
Temérdek olyasmi jellemző ezekre, ami számomra ellenszenves, de legfőképp az a fajta tudatlanság, ahol a leghalványabb igény sem merül fel a tanulni vágyás iránt. A büszke vagyok arra, hogy bunkó vagyok stílus az uralkodó jellemző tulajdonságuk.
Ezek azok, akik gyűlölnek, mert a lelkük mélyén azért érzik, hogy intelligens embereknek még a bokájáig sem érnek, és ha 100 évig élnének, akkor is reménytelen próbálkozás lenne arra a műveltségi szintre felkapaszkodniuk. Mert aki prolinak születik, az tehetség és szorgalom híján ott is reked.
Ha ezek képesek lennének kétjegyű számokkal matematikai műveleteket végezni, könnyedén kiszámíthatnák, hogy a 82 dB pontosan 37 dB-el haladja meg a jogszabályban rögzített 45 dB-es szintet. Hogy ez valójában mekkora túllépés, azt képtelenek lennének felfogni, mert ez egy logaritmikus skála, amit nem buta falusi tyúkok szellemi nívója.
Végtelenül szomorú, hogy az ilyenekkel reménytelen a kommunikáció. Ezeknek eszük ágában sincs tanulni, mert pártkapcsolataik révén nulla tehetséggel is vagyonosodhatnak.
Nem is oly régen történt, hogy a covid miatti zárlat alatt egy ismerős kislányát kellett a matematika érettségin átsegíteni. Mivel csak néhány hét volt a felkészítésre, és előzetes felmérésem szerint a kislány nagyjából a nullás szinten állt, meglehetősen szkeptikus hozzáállással álltam neki az internetes felkészítéshez különös tekintettel a rendelkezésre álló rövid időre, és a „páciens” autista voltára. Mindazonáltal néhány hét alatt sikerült akkora előrehaladásra szert tennünk, hogy a matematika érettségi jó (4-es) eredménnyel zárult.
Nem akarok nagyképű lenni, hogy akár egy Szécsényi Mariannával vagy ***-kával is hasonló eredményt érhetnék el, mert a brutális különbség az, hogy az autista kislányban óriási akaraterő rejtőzködött, amit csak elő kellett csalogatni. Ezt én úgy szoktam prózai, közérthető módon megfogalmazni, hogy segíteni azon lehet, aki hagyja.
Másképp, akinek esze ágában sincs tanulni, fejlődni, az reménytelen eset, az csak seggnyalással boldogulhat, ami viszont nem az én műfajom.

7 Responses
Jaa…Gáti meg a „nyugati kultúra” , „intelligencia”, meg „műveltségi szint”…A nagyképű baromságaidat olvasva azonnal szimpatikussá vált Szécsényi, pedig nem gondoltam, hogy ez valaha bekövetkezik…Gratulálok vén szaros…:):):)
Neked pedig sikerült a Gáti által emlegetett szintre süllyedni.
Ó hát én nem hordom olyan magasan az orromat mint a vén agyalágyult…Javaslom,hogy máskor ne engedjétek oda apukát az internethez és akkor nekem sem kell lesüllyedni hozzá…Addig meg csak szokja…Meg te is taknyos…
Es ezen meglepodott?20 eve szemmel lathato, hogy kik kepviselik ezt a lefele orvenylo kurzust. Bonusz kerdes, ki adja a mai vilagban az arcat mar ehhez a vegletekig leszerepelt rendszerhez? Csakis az,azok, amirol fentebb irt a ” szerzo”.. Ui. Ha valaki meg arra sem kepes, hogy helyesen irja le, hogy libsi,mikozben ukazba kapta az ellenzek gyalazasat a facebookon, mit varunk?
Pazmeg! Akko’ rosszul tudom?
„A libsi elterjedt politikai szitokszó, a liberális kifejezés gúnyos, rosszalló változata
Egyes helyeken liberális zsidó értelemben, antiszemita felhanggal használják. E változat szerint a libsi a liberális és a bibsi szavak összevonásából áll. A bibsi a cigány biboldó szó rövidebb alakja, ami eredetileg kereszteletlent jelent, de gúnyosan a zsidókra szokták mondani.”
„…ami viszont nem az én műfajom.”
Tényleg! Mi a Gáti doktor műfaja.
Válaszokat várunk! / Városvezetés/
hááát a decibelmérők kalibrálása az NDK kivehetőajtós vasedényhez képest