Miskolc. Az Oscar- és Golden Globe-díjas Nemes Jeles nem nyert semmit, viszont Mokrai miskolci politikus fia igen. Gratulálunk

A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb CineNewWave kisfilmnek: A hóhér reggelije, r.: Dr. Mokrai Mihály

Több mint tízezer néző, 144 vetítés a 21. Cinefesten

Az idei fesztivál versenyprogramja a kortárs filmművészet legújabb és legjelentősebb alkotásait hozta Miskolcra. Nagy öröm volt számunkra, hogy idén hét magyar gyártású alkotás szerepelt a versenyprogramban, négy nagyjátékfilm és három dokumentumfilm

– foglalta össze Bíró Tibor fesztiváligazgató a zárógálán az idei év tapasztalatait.

Összesen 87 filmbemutatót tartottunk 144 vetítésen, közülük 25 vetítést követett közönségtalálkozó az alkotók részvételével. A vetítéseken kívül szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések és – hosszú idő után – újra koncertek várták a közönséget, 37 fellépővel. A közönség érdeklődése és visszajelzései alapján rendkívül sikeres évet zártunk. Több mint 11 ezren váltottak jegyet az idei filmekre.

Erős jelenléte van a magyar filmnek

Miskolc minden évben győztes

Ez a fesztivál nemcsak egy rendezvény, hanem Miskolc kultúrájának kiemelkedő pillére, amely összekapcsol nézőket és alkotókat, közösségeket és generációkat. Egy győztese mindig van ennek a rendezvénynek, mégpedig Miskolc. Az elmúlt kilenc napban jó volt látni, ahogy megteltek a szabadtéri helyszínek, több mint tízezer jegy kelt el a vetítésekre. A filmművészet népszerűsége még mindig töretlen.

– köszöntötte a Művészetek Házában a közönséget Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

 

A 21. Cinefest díjazottjai között norvég és amerikai alkotások

Az Európai Mozi Nagykövete díjat 2025-ben Erik Poppe norvég rendező vehette át.

Hatalmas öröm, hogy itt lehetek ebben a csodálatos országban. Ez a filmművészet ünnepe. Amikor filmet készítek, arra törekszem, hogy találjak egy érdekes témát, hozzá egy történetet, és ne megoldást mutassak, hanem elgondolkoztassam az embereket.

A fesztivál fődíjait Joachim Trier és Kristen Stewart filmjei nyerték. A fesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat Joachim Trier Érzelmi érték című filmje kapta. A zsűri szerint a film alaposan feltárja, miért alkotunk, és hogyan kapcsolódunk ezáltal másokhoz és önmagunkhoz. A Zukor Adolf-díjat, a fesztivál Nagydíját az amerikai Kristen Stewart első rendezése, A víz kronológiája nyerte, amely őszinteségével, bátorságával és kísérletező kedvével tűnt ki.

Iraki film magyar vonatkozással triplázott

A 21. CineFest egyik legnagyobb sikere Hasan Hadi Az elnök tortája című iraki filmje, amely három díjat is elhozott: a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI), a CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) és az Ökumenikus Zsűri elismerését. A film különlegessége, hogy a stábban magyar alkotók is dolgoztak – köztük Zányi Tamás hangmérnök, aki az Oscar-díjas Saul fia hangmérnöke is volt. Mindhárom díjat meghatottan vette át. Hadi rendező éppen a Saul fiát látva döntött úgy, hogy magyar hangcsapattal szeretné készíteni a filmje hangkulisszáit. Ennek részleteiről Zányi Tamással készült interjúnkban olvashat hamarosan.

A fesztivál közönségdíját Deák Kristóf Egykutya című filmje nyerte
Fotó: Takács Joci

Deák Kristóf elrabolta a közönség szívét

A közönség reakciója a legfontosabb

– nyilatkozta az Egykutya világpremierje után Deák Kristóf Oscar-díjas rendező a boon.hu-nak. A CineFesten igazán hatással volt a nézőkre, ugyanis a közönségszavazatok alapján az Egykutya című alkotása lett a fesztivál közönségdíjasa.

Exkluzív

„A közönség reakciója a legfontosabb” – interjú Deák Kristóf Oscar-díjas rendezővel

A díjat Bakonyi Alexandrával, a film társproducerével és egyik főszereplőjével vették át.

Szükségünk van egymásra nekünk alkotóknak és a közönségnek

– emelte ki beszédében Bakonyi Alexandra, hogy mennyire fontos támogatni a független produkciókat, amilyen a popup produkcióban létrejött Egykutya színdarab, melyből a film született.

Köszönöm a CineFestnek, hogy ilyen erős programban szerepelhettünk. Nagyon jó jelzés ez a díj, hiszen a Mindenkivel is egy fesztiváldíjjal kezdődött az Oscar-díjig vezető út. Azóta ez a legnagyobb díjam

– mondta Deák Kristóf, aki a stábon túl kiemelte a darab szerzőjét, Varga Lórántot.

Már tudjuk, jövőre mikor lesz Miskolc a film fővárosa

A CineFesten láthatta először a hazai közönség Nemes Jeles László Árva című filmjét is, amelyet Magyarország a 2026-os Oscar-gálára nevez. Nemes Jeles Lászlóval készült interjúnkat hamarosan olvashatják a boon.hu-n. A fesztivál zárásaként az Európai Mozi Nagykövete idei díjazottja, Erik Poppe tiszteletére a közönség a rendező legújabb, Quisling: A vezér utolsó napjai című drámáját láthatta.

A 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 4–12. között rendezik meg.

A 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai:

  • Pressburger Imre díj – A fesztivál fődíja a legjobb filmnek: Érzelmi érték (Sentimental Value / Affeksjonsverdi), r.: Joachim Trier
  • Zukor Adolf díj – A fesztivál Nagydíja: A víz kronológiája (The Chronology of Water), r.: Kristen Stewart
  • East of Europe díj: Beszélj hozzám, szél! (Wind, Talk to Me / Vetre, pričaj sa mnom), r.: Stefan Đorđević
  • Dargay Attila díj – A magyar animáció ifjú tehetsége: László Dóra
  • CineDocs díj: Itt élünk mi (We Live Here), r.:  Zhanana Kurmasheva
  • CineNewWave dokumentumfilmes díj: Következő megálló, r.: Potonyecz Fanni
  • A CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja: Az elnök tortája (Mamlaket al-qasab / The President’s Cake), r.: Hasan Hadi
  • A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb nemzetközi filmnek: Az elnök tortája (Mamlaket al-qasab / The President’s Cake), r.: Hasan Hadi
  • A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb CineNewWave kisfilmnek: A hóhér reggelije, r.: Dr. Mokrai Mihály
  • A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja: Az elnök tortája (Mamlaket al-qasab / The President’s Cake), r.: Hasan Hadi
  • Közönségdíj az internetes szavazás alapján: Egykutya
  • Dr. Halmay Béla-díj – A miskolci kultúra lokálpatriótáinak: Salamon Attila
  • A „Veszélyek az on-line médiában!” diákfilm pályázat díjazottjai:
    1. Lure, r.: Pethes Boglárka, Balla Tünde,
    2. no comment, r.: Juhász Barnabás,
    3. Na, lássuk a következőt!, r.: Peresztegi Hanna
  • Az Európai Mozi Nagykövete Díj: Erik Poppe

Korábban átadott díjak:

  • Az Art-Mozi Egyesület díja az év legjobb filmjének (2024): Lefkovicsék gyászolnak, r.: Breier Ádám
  • Életműdíj: Koltai Róbert és Tímár Péter

 

2 Responses

  1. „Jelenleg mintegy 50 országból több mint 400 tagja van. Magyarországot a szövetségben a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztály képviseli.”

    MÚOSZ. Ennyi!

    1. Tudom tudom..Ha az orbáncsicska szőlősigyurika féle kamuszervezet lenne benne akkor tapsikolnál…:):):)

      1
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű