Magas rangú politikusok is védték Juhászt, állítólag azért, mert nekik is közvetített ki lányokat és fiúkatFeljelentették a volt gyermekvédelmi igazgatót, aki kitálalt

Feljelentették a volt gyermekvédelmi igazgatót, aki kitálaltKuslits Gábor

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) rágalmazás és jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett Kuslits Gábor ellen, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatója ellen, miután az szakember egy interjúban megrázó részleteket árult el a gyermekvédelmi rendszer működésének tarthatatlan körülményeiről és az állami gondozásban lévő gyermekek kizsákmányolásáról.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogi segítséget nyújt Kuslits Gábornak, aki 2013-tól a fővárosi Tegyesz igazgatója volt egészen az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2021-es megalakulásáig.

Az SZGYF álláspontja szerint, ha Kuslitsnak valóban tudomása volt bűncselekmény elkövetéséről, akkor törvényi kötelessége lett volna azt jelezni a főigazgatóság és a hatóságok irányába. Ám az interjúból is kiderül, hogy a volt igazgató hiába adott jelzést az általa tapasztalt visszaélésekről, nem történt semmi azután.

Kuslits a Válasz Online-nak adott hosszú interjújában többek között a Szőlő utcai javítóintézet tavaly letartóztatott igazgatójáról, Juhász Péter Pálról beszélt, akit emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással gyanúsítanak. A volt Tegyesz-vezető szerint már 2014-től érkeztek hírek Juhászról, és a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója kifejezetten segítséget kért tőle, mert autóval vitték el a tizenéves lányokat a gyermekotthontól. Bár értesítették a rendőrséget, hosszú ideig nem történt semmi az ügyben.

A volt igazgató szerint magas rangú politikusok is védték Juhászt, állítólag azért, mert nekik is közvetített ki lányokat és fiúkat. Kuslits azt is elmondta, hogy amikor 2015-ben a rendőrséget riasztották, azt a választ kapták, hogy írjanak alá titoktartási nyilatkozatot, mert fedett nyomozás folyik, de utána tíz évig nem történt semmi.

Az interjúban szóba kerültek a gyermekotthonok elképesztő állapotai is. Kuslits példaként hozta fel, hogy a Kossuth Gyermekotthonban az egyik csoportszobán nem volt ablak, mert a gyerekek kiütötték és ledobták az udvarra, hogy szellőztessenek.

Orbán Viktor egy gyermekotthont látogatott meg tavaly karácsony előtt. Az esemény előtt kiderült, hogy beázott az épület, mire a hulló vakolatfoltra műanyag fenyőgirlandot tettek fel a látogatás idejére.

„Ha a hatalom számára valóban a gyerekek lennének a legfontosabbak, alapos belső vizsgálatot indítanának ügyfelünk állításaival kapcsolatban. Ehelyett a rosszul működő, a gyerekeket kiszolgáltató rendszert védelmezik azzal, hogy büntetőeljárást kezdeményeznek Kuslits Gábor ellen” – mondta Boros Ilona, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának vezetője.

A TASZ kiáll Kuslits Gábor és minden jelenlegi és volt gyermekvédelmi dolgozó mellett, akik felemelik hangjukat azért, hogy felhívják a figyelmet az azonnali, átfogó változtatás szükségességére. A szervezet szerint a volt igazgató által elmondottak egybevágnak azzal, amit ők is tapasztalnak a gyermekvédelem működésképtelenségével kapcsolatban, például az intézeti bántalmazást, a csecsemők jogtalan kórházban tartását vagy a törvényellenes gyerekkiemeléseket illetően.

Kuslits Gábort a TASZ megbízásából Molnár Noémi Fanni ügyvéd képviseli a feljelentés ügyében.

3 Responses

  1. PITNTÉR SÁNDOR BELÜGYMINISZTER ELVTÁRS MIÉRT NEM RENDELT MÉG EL AZONNALI VIZSGÁLATOT ? ? ?

  2. Amíg a disznó nem mondja hogy mehetnek a levesbe, addig védik a
    mocskosokat…
    .. mert tutti hogy ismeri őket… és bukna… ő is

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű