Eljárás indult a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvánnyal szemben annak tisztázására, hogy a Partizán megnevezésű lekérhető médiaszolgáltatáson május 19-én közzétett „Aranyosi Péter a Halálcsillagról, tankokról és a Fideszről” című médiatartalom megsértette-e a közösségekkel szembeni kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezést – derül ki az NMHH közleményéből. (via Hvg.hu)
Aranyosi Péter humorista a Partizánnak adott interjújában arról beszélt, hogy a Miskolcon mozi első sorába nem volt érdemes ülni, mert ott csak „dakoták” voltak, akiktől tetves lett az ember. A kormánymédia gyorsan célkeresztbe is vette a kormánykritikus humoristát, akit egyébként egy cigányasszony is látványosan megvédett a közösségi médiában.
Magdolna, aki romaként nyilvánította ki véleményét, teljes mértékben megvédve Aranyosi humorát. “Én le vagyok döbbenve ezen az egészen… nem is értem ami történik! Én cigány vagyok, de egyáltalán nem vettem zokon, amit Aranyosi Péter mondott… ráadásul igazat mondott…valóban volt olyan idő (talán még most is van), amikor jellemző volt a cigányokra a tetvesség, persze nem csak rájuk. Mit kell ezen megsértődni? Azt hiszi a kormány, hogy most ezért a cigányok majd többen szavaznak rájuk” – írta nyílt őszinteséggel Magdolna. Ezek után még érdekesebb kérdés, hogy hol van a határ a poén és a sértés között.
Talán még említésre méltó, hogy saját magára is gyakran alkalmazza a poénos sértéseket, például amikor programsorozatát miskolci gyökerek néven futtatta, szándékos áthallással.
Korábban írtuk
Miskolci dakoták. Aranyos. Tetves lettél a film végére a moziban

A Partizánban Aranyosi miskolci gyerekkori moziélményeiről mesélve így fogalmazott:
Ha az első három sorba ültél, tetves lettél a film végére. Mert ott csak a dakoták ültek, és mindenki tetűs volt.
A beszélgetést a „szuper” jelzővel zárta és visszavárta a humoristát.

3 Responses
Ez rasszizmusnak számít ?
ez? történelmi ténynek
Teljes mértékben kimondta az igazságot!