Miskolcon 4950 forintot fizet a havi bérletért egy kisgyermekes szülő, Budapesten mindössze 3450-et

A Szegedi Közlekedési Társaság információi alapján a kismama bérlet a napfény városában 6000 forint. Több mint másfélszer drágább, mint Budapesten, ahol ugyanez mindössze 3450 forintba kerül, noha a fővárosban jóval szélesebb a közösségi közlekedési hálózat szolgáltatási köre, mint a szegedi tömegközlekedés kínálata, hiszen a fővárosban metróvonalakon, villamosokon, trolikon, buszokon, a HÉV-en és a városon belüli elővárosi vonatokon is utazhatnak a bérletesek. Debrecenben 5290 forintot, Miskolcon pedig 4950 forintot fizet a havi bérletért egy kisgyermekes szülő.

Szegeden mindemellett a (14 év feletti) tanuló- és a nyugdíjas bérlet is 5800 forintba kerül, miközben Miskolcon 4950, Debrecenben 5300–5500 forint, Budapesten pedig a nyugdíjas bérlet 3330 forint, a diákbérlet 3450 forint.

3 Responses

  1. Szegeden annyi villamos jár hétvégén mint Miskolcon hétköznap. Nincsenek No Go zónák, nem veszik el késsel hadonászva a frissen vásárolt pizzát. Miskolcon egy padot raknak le Szegeden egy BYD gyárat.

  2. Én nagyon szívesen utazok tömegközlekedéssel, de ha csúcsidőben félóránként jár (annyi emberrel rajta, hogy állóhely alig van) úgy azért elég nehéz. Budapesten az éjszakai járat jön 30 percenként.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű