TimeOut legfrissebb rangsorában Lillafüred a 12. lett a világ legszebb helyeinek listáján. Kevesebben tudják azonban, hogy a Palotaszállónak van egy „ikertestvére”: a szlovákiai Tátralomnicon (Tatranská Lomnica) álló Grand Hotel Praha. Bár az építés idejében és stílusban sem teljesen azonosak, mégis feltűnően sok közös vonás fűzi őket össze, ebből a legerősebb okot egy szóban is össze tudnánk foglalni: Trianon.
Tátralomnic születése
Tátralomnicot 1892-ben, még az Osztrák–Magyar Monarchia idején alapították fürdő- és üdülőtelep céljára, gróf Bethlen András földművelésügyi miniszter kezdeményezésére. Az állami erdészet ekkor hozta létre az első állami tulajdonú klimatikus gyógyhelyet a Magas-Tátrában. A terület a trianoni diktátumig Szepes vármegye késmárki járásához tartozott, majd Csehszlovákiához, ma pedig Szlovákia egyik legkedveltebb turistacélpontja.
A település gyors fejlődésnek indult: hamarosan építési telkeket parcelláztak ki, ahol magánvillák mellett 1895-ben megépült az első turistaszálló is. Praktikus okokból a legtöbb szálláshelyet a vasútállomás közelében emelték, így az érkező vendégek azonnal kényelmes elhelyezést kaphattak.
Az 1905-ben átadott szecessziós Palota szálló jelentette az első igazi nagyszabású szállodát. Az épületet Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervezték, a Nemzetközi Hálókocsi Társaság (Wagons Lits Cook) megrendelésére. Az impozáns szálloda már akkor nemzetközi közönségre számított, amit az is mutat, hogy 1919-től Grand Hotel Praha néven vált ismertté. Ezzel együtt Tátralomnic hamarosan több nagyszállóval, panzióval és villával bővült. Szintén érdekes magyar vonatkozás, hogy a Széchenyi-nyaralóban – amelyet 1913-ban építettek – 1959 és 1968 között működött a Tátrai Nemzeti Park múzeuma. A település fejlődésének egyik fontos állomása volt a Lomnici-csúcsra vezető drótkötélpálya első szakaszának 1937-es megnyitása, amelyet azóta többször teljesen felújítottak és kibővítettek.
A több mint 120 éves Grand Hotel ma is olyan, akár egy mesebeli kastély. Ha belépünk a hallba, a korhű bútorok ötvöződnek a modern kor kényelmével és eleganciájával. Télen a társalgóban, a kandalló melegénél, halk zene kíséretében, nyáron pedig a teraszon ülve, gyönyörű kilátás mellett kortyolhatjuk a hotel saját gyógynövényeiből készült teakülönlegességeit.
A Grand Hotel Praha napjainkban. Fotó: tmrhotels.com
Trianon után épült a lillafüredi Palotaszálló
Aki behatóbban ismeri a lillafüredi Palotaszálló keletkezéstörténetét, annak ismerősen hathatnak a fenti sorok, hiszen a Hámor völgye ugyanezen elvek mentén épült ki, csak szűk húsz évvel később. A trianoni döntés következtében ugyanis az ország elveszítette a Tátralomnichoz hasonló klímájú – zömmel felvidéki és erdélyi – gyógy- és üdülőterületeit, így az országhatárokon belül maradt területeken kellett újak után nézni. Ekkor jött újra Betlen András, aki beváltotta az ígéretét. Ugyanis már a lomnici szálloda tervezésének idejében felmerült, hogy azt Hámorban valósítják meg, ám ekkor még a Magas-Tátra fejlesztésében látták a nagyobb potenciált, így végül oda építették fel a 120 szobás szállót, amelyet az 1919-es (át)kereszteléséig szintén Palota szállóként neveztek. Így az 1920-as évek közepén, némileg a kényszer szülte megoldásként újra elővették a tervet, hogy belefogjanak – ahogy a korban fogalmaztak –„Lillafüred, Magyarország útszélen heverő gyémántjának” idegenforgalmi fejlesztésébe.
A többi, ahogy mondani szokás, már történelem, ahogyan az a tény is, hogy ha nem lett volna a trianoni döntés, akkor ma nagy valószínűséggel egy Palotaszállóval szegényebbek lennénk.
Közös jegyek és eltérések
A két szálloda első pillantásra is rokonítható, hiszen mindkettő egy hamisítatlan kastélyszálló benyomását kelti: tornyokkal, erkélyekkel, monumentális homlokzattal, a természetbe simulva. Egyaránt hegyvidéki környezetbe álmodták meg őket, ahol a táj szépsége és az épített pompa egymást erősíti. Ám míg a Grand Hotel Praha mögött a Magas-Tátra csúcsai magasodnak, addig a Palotaszállót a Hámori-tó, a kisvasút sínkanyarulatai, a függőkert vagy épp a vízesés teszi egyedivé. Bár a két épület sok hasonló stílusjegyet hordoz, a tátralomnici szálloda inkább a szecesszió és a historizmus keverékét mutatja, míg Lillafüreden a neoreneszánsz és neobarokk elemek dominálnak, mégis mindkettőt úgy tervezték, hogy egyszerre legyenek reprezentatívak és vonzóak a nagypolgárság, illetve az elit számára: valóságos „mesekastélyok”, ahol a pihenés mellett eleink nem rettentek meg egy kis rongyrázástól sem.
Egészen addig, amíg volt rá lehetőségük, ugyanis a történelem mindkét épületet próbára tette. A Palotaszállót a második világháború alatt előbb a németek, majd a szovjetek foglalták el, utóbbiak hadikórházként is berendezték. Ezt követően államosították, hogy aztán SZOT-üdülőként a szocialista turizmus egyik reprezentatív helyszíne legyen. A Grand Hotel Praha szintén katonai célokat szolgált a háborúk idején, majd Csehszlovákia egyik legismertebb hegyi szállodájává vált. A rendszerváltás után mindkét épület visszanyerte régi fényét, és ma is az adott ország látnivalóinak reprezentánsai.
Miskolci szemmel különösen izgalmas, hogy a lillafüredi Palotaszállónak a Magas-Tátrában van egy “ikertestvére”, amely ugyanabból a célból jött létre, csak más tájon, más építészeti megoldásokkal. Ahogy annak is megvan a diszkrét bája, hogy a miskolci turizmus egyik ékkövét országunk legnagyobb történelmi traumája hívta életre, nem kevés keserédes ízt adva a lillafüredi és tátralomnici testvérpáros határokat átívelő, közös történetének.
Kiemelt kép: “Palota szálló látképe Tátralomniczon” feliratú, 1910 körül keltezett képeslap. Forrás: Wikipedia Commons
Egy válasz
a kátyús szerpentineket mikor javítjátok ki zsooccai caty? nem a zsóccaiakat, a lillafüredit, a bánkútit és a jávorkútit.
puszi, csöcsi