A Fidesz a 8 általánost végzettek körében erősödött. Meg falun

Medián: A teljes népességen belül gyengült a Tisza, és erősödött a Fidesz

 

A teljes népességen belül három százalékkal gyengült a Tisza Párt, de még így is vezet a Fidesz előtt – derült ki a Medián legfrissebb felméréséből, ami a HVG megrendelésére készült. A kormánypárt a teljes népességen belül két százalékpontot erősödött.

Az adatok szerint a Tisza 37, a Fidesz 30 százalékon áll.

A választani tudó biztos szavazóknál viszont nem változott Magyarék támogatottsága, az ugyanúgy 51 százalék. Ez azt mutatja, hogy a szimpatizánsok kötődése nőtt a párthoz.

Ebben a kategóriában a Fidesz 38 százalékon áll, vagyis 13 százalékpont a különbség. Az elemzés szerint ennek részben az az oka, hogy a Fidesz szavazói még nem olyan motiváltak, mint a tiszások. A demográfiai bontás viszont azt mutatja, hogy a kormánypárt júniushoz képest a községekben és kisebb városokban, valamint a legfeljebb 8 általánost végzettek körében erősödött.

A jelenlegi állás szerint más párt nem jutna a Parlamentbe, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon áll.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn

Fotó: Kristóf Balázs/444

Öt százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint jó irányba mennek itthon a dolgok, amiből a Fidesz mérsékelten profitált. Az arány még így is csak 28 százalék, ami alacsonyabb, mint márciusban volt.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, és a Fidesz győzelmére is kicsivel többen fogadnak, mint három hónappal ezelőtt, trendfordulóról azonban még korai beszélni – írták az elemzésben.

3 Responses

    1. Itt Dobrevgrádban?
      Megmondta a bácsi. 😂😁😀

      https://www.facebook.com/reel/244415058044641

      „Apró Antal 1961-ben a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának élén személyesen látta el kézjegyével magyar részről a „Barátság I.” kőolajvezeték megépítésének szerződését és az atomerőmű-programmal kapcsolatos dokumentumokat?
      A filmen pedig hitet tesz amellett, hogy a KGST pedáns tagjaként a nagy gazdasági döntéseket mindig internacionalista szemlélettel kell megoldani. „

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű