Varga Mihály: Nézzünk szembe a tényekkel, hasonló a 2007–2008-as válság idején történt a magyar gazdasággal!

A gyenge gazdasági növekedés hatása már a foglalkoztatottak számában is megmutatkozik

Az elmúlt egy évben még bizonytalanabbá vált a világgazdasági környezet, ma pedig már a kiszámíthatatlanság az, amire a gazdasági vezetők és szakemberek készülnek. Ezzel kezdte előadását Varga Mihály, az MNB elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság kétnapos közgazdász-vándorgyűlésén Veszprémben. A jegybankelnök szerint a dezinflációs folyamat megakadt, a 2020-as évek lassuló gazdasági növekedést hoztak. Európa ebben a folyamatban nagy vesztesnek számít.Kína várhatóan 4, az USA 1,8 százalékos növekedést hozhat össze idén, az Európai Unió ehhez képest csak 1 százalék alatti mértékben bővülhet.

A magyar gazdaságra rátérve Varga elmondta, az EU-n belül kelet-közép-európai problémának tűnik a magas infláció, a nyugati országok fogyasztóiár-indexe alacsonyabb. Az MNB-elnök szerint ez a legkárosabb tényező, hiszen alacsonyabb gazdasági növekedést okoz, amellett, hogy a hatását mindenki érezheti a bőrén is. Ráadásul Varga szerint az inflációs várakozások olyan magas szinten vannak, mint 2022 elején, amikor 8 százalék volt az adat. Mostanában már 20 százalék körüli az inflációs várakozás. Varga szerint az árstabilitás érdekében fontos lenne ezt csökkenteni.

„Nézzünk szembe a tényekkel! Az elmúlt tizenkét negyedévből hét esetben csökkent a GDP, hasonló a rendszerváltás utáni időszakban a 2007–2008-as válság idején volt”, szögezte le a jegybankelnök.

Az idei gyenge második negyedéves adat is azt sugallja, hogy hasonló helyzettel kell szembenézni. Ha az elmúlt 5 év gazdasági növekedését nézzük, a magyar teljesítmény az uniós átlag és a V3 országok átlaga alatt van. Varga Mihály a GDP-ből három fő komponenst emelt ki: az exportot, a beruházásokat és a fogyasztást. Az export tekintetében nagyjából rendben van a teljesítmény, az uniós és a V3-átlag szintjén mozog, jól látszik, hogy a magyar gazdaságot a fogyasztás tudja még húzni, ebből a szempontból átlag feletti a magyar teljesítmény. A harmadik tényező, a beruházások terén pocsékul áll Magyarország, itt jelentős az elmaradás. Ennek hátterében a magas infláció és a gyenge kereslet áll.

Varga Mihálynak a munkaerő-piacról felemás a véleménye. A munkanélküliségi rátát kifejezetten jó hírnek nevezte, hiszen az az EU-átlag alatti szinten van. A gyenge konjunktúra azonban veszélyeztetheti a munkaerőpiacot is, ha nincs kereslet, akkor a cégek elkezdenek ehhez alkalmazkodni, figyelmeztetett Varga. Vagy a létszámot illetően tudnak alkalmazkodni elbocsátásokkal, vagy a béremelések visszafogásával.A gyenge gazdasági növekedés hatása már a foglalkoztatottak számában is megmutatkozik, mondta az MNB elnöke.

Pozitív eredménynek nevezte a folyó fizetési mérleg többletét, ami a legmagasabb a régióban, valamint a költségvetés elsődleges egyenlegének 4,9 százalékpontos javulását, amivel hazánk a hatodik legjobb helyen áll az uniós államok sorában.

Varga kitért az Otthon Start programra is, ami szerinte élénkülő lakossági hitelezést és lakáspiacot eredményezhet.A program azonban szerinte csak akkor járhat ilyen hatással, ha magával hozza a kínálat bővülését is. Vagyis megfelelő számban és áron épülnek majd új lakások.Ellenkező esetben sem a lakáspiaci élénkülés, sem a lakossági hitelezés élénkülése nem jöhet össze.

3 Responses

  1. Imádom, amikor a fideszesekből jegybankelnök lesz, és rögtön elkezdik élesen kritizálni a Fidesz gazdaságpolitikáját…

  2. C. Northcote Parkinson a Parkinson-törvény című 1957-es könyvében ír egy költségvetési értekezletről, ahol egy sokmillió dolláros atomerőmű tervéről bármiféle kifogás nélkül döntenek, ugyanakkor végtelen vitákat generál egy olyan egyszerű kérdés, hogy hogyan építsenek meg egy biciklitárolót…
    .
    https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Milyen_sz%C3%ADn%C5%B1_legyen_a_biciklit%C3%A1rol%C3%B3%3F
    .
    Figyeltetek?
    .
    Hány hozzászólás volt ahhoz a cikkhez, hogy egy fa alá oda pittyentettek egy padot ?
    .
    Na és ehhez?

    .
    Ez arról szól hogy szarban a haza!
    .
    Pénzügyi hatás?
    Fontosság?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű