„Politikánk vesztesei kizárólag az oligarchák es az adómilliárdosok lesznek”
Jön a jacht adó
Nem a számokat akarja látni, hanem a forintok mögötti embereket, emberközpontú költségvetési politikát szeretne, gondoskodni a hétköznapi emberekről – kezdte beszédét Kötcsén a Tisza újabb szakértője. Kármán András közgazdász szerint három éve nem nő, inkább zsugorodik a gazdaság, magas az infláció, sok ember napról napra él.
„Ez nem gazdaságpolitika, ez orosz rulett” – mondta arról, hogy a kormány folyamatosan adókat vezet be. Említette, hogy újra megnyitnák a KATA lehetőségét.
„Politikánk vesztesei kizárólag az oligarchák es az adómilliárdosok lesznek” – mondta. Támogatnák a kisvállalkozókat és méltányosabb közteherviselést teremtenének meg. Elmondása szerint nem arányos jelenleg az szja, úgy gondolja, a rendszer egészét kell nézni, ami most a gazdagoknak kedvez.
A fogyasztás szintjén is korrigálják a rendszert. Adójóváírást terveznek, a minimálbéreseknek a jelenlegi 15-ről 9 százalékra csökkentik az szja-t – közölte. Adókönnyítésben részesül majd mindenki, aki kevesebbet keres, mint a mediánbér jövőre – ígérte.
Említette, hogy az átlagosnál többet keresők továbbra is 15 százalékkal fognak adózni, nem terheli őket a reform.
Évi 1 százalékos vagyonadót vetnek ki a leggazdagabbakra, akik 5 milliárd forint feletti vagyonnal rendelkeznek, ez a vagyontárgyakra is kiterjed majd, így a jachtokra is.

3 Responses
Orbán ma arról beszélt, hogy az EU-ban mindenhol progresszív SZJA van, kivéve Magyarországot, ezért is olyan erős a magyar gazdaság, 😀 bezzeg a Nyugat éppen összeomlik, leépül… 😀
Majd dicsérte Kínát, de azt elfelejtette elmondani, hogy ott is progresszív SZJA van, legalább 6 sáv, a legkisebb kulcs 3, a legnagyobb 45 százalékos, és vagyonadó is van…
hahaha te barom!
Ez már rég nem normális ….
EGY ÚJABB FIDESZES ÁRULÓ,
Csak epizodista volt: Nem oszt nem szoroz. egy „hadházy”
Megvett ember. Simor biztosan örült neki
„2010 júniusától 2011 novemberéig a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára volt. 2011 december 1-jétől 2014-ig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot töltötte be. Azóta az Erste-csoportnál tölt be vezetői állásokat.”
https://hvg.hu/gazdasag/20111014_tavozik_karman_andras
„A miniszterelnök szóvivője nem részletezte az államtitkár távozásának okait. Elképzelhető, hogy ebben fontos szerepet játszanak azok a koncepcionális véleménykülönbségek, amelyek Kármán és a tárca más vezetői között feszültek tavaly óta.”
Csak nem azt mondod hogy mégis vannak kiábrándult fideszesek?