Pajor.  A Hit Gyülekezetének korábbi lelkipásztora biztos a Tisza jövő évi győzelmében

Részletes interjúban beszélt nemrégiben a Magyar Hangnak Pajor Tamás a magyar poltikai helyzetről. A dalszerző-előadó, a Hit Gyülekezetének korábbi lelkipásztora biztos a Tisza jövő évi győzelmében.

Pajor Tamás arról beszélt a Magyar Hangnak, hogy meglátása szerint Orbán Viktor negatív spirálba került, „régen, tehetséges középcsatárként, gólerős volt – bár én akkor sem voltam rajongója –, most rendre csak saját hálójába talál”.

Azt is elárulta, hogy a jövő évi választáson szerinte a Fidesz nem megy el addig, hogy erőszakkal akarják majd megőrizni a hatalmukat. „Ha Orbán Viktornak választania kell egy utóvédharcos mélyállammal felturbózott ellenzéki vezetői szerep és aközött, hogy Aszad és Janukovics után ő is Moszkva vendégszeretetét élvezze, akkor lemond a fegyveres erők mozgósításáról” – fogalmazott. Pajornak afelől nincs kétsége, hogy jövőre a Tisza nyeri a választást, de szerinte az inkább arról fog szólni, hogy kit akarnak eltávolítani az emberek a hatalomból. Azt mondta a Magyar Hangnak, hogy „a kész átverés show”-ra már nem nyitottak az emberek, kihátrált a Fidesz mögül a valóság„.

Pajor a modern politikáról is beszélt. Jelenleg Puzsér Róberttel közösen a ”nemzeti közép„ megteremtését tűzték ki célul. Arra a kérdésre, hogy mit jelent neki a középen állás azt mondta, hogy szerinte kötelességük visszaszerezni a polgári közép méltóságát. ”Ebben mindenki ellenérdekelt, aki leegyszerűsítő vezényszavakat hangoztat, hogy a saját oldalára állítsa a tömeget. És ma, amikor néhány másodperces TikTok-videók alapján döntünk a politikáról, akkor a populistáknak kedvez a közhangulat.

Korábban írták

A Neurotic: Pajor Tamás. A szélsőségek embere. A szélsőséges önpusztításé, az önpusztító életmód kategorikus megtagadásáé. Első élete a bukott angyalé, a második a földre szállt angyalé. Amit a bukott angyal művelt, káprázatos volt, de önveszélyes. Amit a földre szállt angyal – ugyanolyan intenzitással – tesz, az önmagára nézve már nem hordoz veszélyt, viszont kihunyt belőle a káprázat fénye.
maxresdefault

Pajor Tamás 1981-ben, érettségizős korában lépett színre a Neurotic élén. A Neurotic a legelső budapesti punkzenekarok egyike volt, úgy néztek ki, ahogy kell (borzolt haj, lánc, a londoni Damned-től kölcsönzött vámpír-arcfestés), úgy zenéltek, ahogy tudtak (hibákkal és önbizalommal), tagadták, amit kellett (az intézményesült, öregedő rocksztárokat, a rohadt rendszert), és igenelték, ami változást ígért (a szabadságot jelentő rock and roll életformát, a haldokló zenébe új életet injekciózó punkot és új hullámot, s a részének tekintették önmagukat).

Amit a színpadon műveltek, kezdetleges, de hiteles, harapós punk-zaj volt, s figyelmet követelt azért is, mert érződött: egyéniségek formálódnak a szemünk előtt. Nemcsak Pajor, de ott ügyködött mellette Czeller Péter is, akit valamivel később, már az ETA élén lehetett látni: elsőként ők tudták igazán profi módon reprodukálni az angol mintaképek hangzását, Czeller pedig elementáris lendületű showmannek mutatkozott. Az ETA megszűntével eltűnt a képből.

E kezdeti korszakot szabályosan publikált felvétel gyakorlatilag nem őrzi, habár Bódy Gábor 1981-ben három másik zenekar (Kontroll CsoportVágtázó HalottkémekURH) mellett a Neuroticról is forgatott a filmgyári stúdióban rendezett sminkfesztiválon, s egy koncertjük rövid részlete hallható egy mindössze száz példányban készült válogatáson (Nosztalgiaegyveleg), ahol öt számmal az ETA is szerepel.

Egy válasz

  1. Persze,hogy beállították őket,hiszen idegösszeomlást is játszottak az elmeosztály tagjai- mármint együttessel. Hogyan akar értelmiségi közép lenni egy nemi szervekkel kiabáló celebként RTL KLub által kitermelt és érzékenyített publicista? Tisza a liberálisokat jelenti azokkal együtt, amik fertelmet műveltek és vonulnak vele az utcákon. Nem látok különbséget, mégha ketté is váltak Orbánékkal. Hazugságból vannak valamennyien.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű