Megvesztegetett egriek, fejőstehénnek nézett turisták. Repülőrajtot vettek az árak az egri strandon

Miközben egy diák, aki ide jár Egerbe gimnáziumba, de mondjuk Andornaktályán, a szomszéd faluban lakik, a haverjaival csak úgy tud elmenni, hogyha 4200 forintos diákjegyet vesz. Tehát a milliárdos 61 éves egri nyugdíjas 1400-ért mártózik, ott ahol a szomszéd falu diákja 4200-ért.

 

Mi lehet a különbség a kettőjük között? Nem nehéz kitalálni. Az, hogy az egyik szavazó, és van lobbiereje, a másik pedig kiszolgáltatott, csóró, szerencsétlen srác, aki csupán Egerben tanul.

 

A város vezetői azt olvasták ki az Írásból, hogy: Szeressük magunkat sokkal jobban, mint felebarátainkat.  A polgármester például ki is jelenti: „Az itt élőket szeretnénk helyzetbe hozni, ezért az egriek számára számos kedvezmény, és egyértelmű előnyök lesznek beépítve az új rendszerbe.” Világos beszéd. Tetszetősen populista és törzs-centrikus. Ezért aztán biztos örülnének az egriek, ha például négyszer annyit fizetnének a pesti metrón, mint a pestiek, ha a Lidl-ből eltűnnének végre a magyar termékek, és jönnének a rendes német holmik, mert ők meg az „ott élőket szeretnék helyzetbe hozni.” Ez a törzsi szemlélet rendszeresen felbukkan a történelem során, ám rendre elbukik, magával rántva a közösségeket, esetenként még világégést is okozva. A bezárkózás és a protekcionizmus politikája egy vendégjárásból élő városban pedig elég ciki. Mintha az asztalnál a vendég csak negyed annyi mogyorót kapna, mint a házigazdák, sőt, még az általa hozott borból is csak negyed annyit töltenének neki. A gyerektábort azért kellett bezárni, mert oda sok környékbeli srác is eljött, ami tűrhetetlen.

14837 60 jegy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű