A 444.hu összefoglalója szerint a tárcavezető itt arról is beszélt, hogy az autópályákon engedélyezett 130 kilométer per órás sebesség nem tart lépést a gyakorlattal, ami inkább 140-150 kilométer per óra. Mint mondta: technikailag van lehetőség arra, hogy bizonyos helyeken magasabb legyen a sebességhatár, de az eddigi lakossági vélemények ezt ellenzik – erről, valamint a KRESZ egyéb módosításairól is egyfajta nemzeti konzultációt szervez a kormány.
Fotó: Archív
„Értem, hogy az államnak mindent szabályoznia kell. Németországban szakaszos sebességkorlátozások vannak, és a németeknél a balesetek kézben tarthatók, a halálos balesetek száma csökkenthető, nyilván jobb műszaki állapotú járműpark mellett, és valószínűleg jobban is vezetnek a németek, mert nagyobb a személyes felelősségük. Az a veszély nem fenyeget, hogy német rendszerre állunk át, erre nincs társadalmi fogadókészség” – mondta Lázár János, aki egyúttal azt is szeretné, ha az autók a városokban viszont a jelenleginél lassabban haladnának. Azt is kifejtette, hogy alapvetően a személyes felelősségben hisz.
Ami az átlagsebesség-méréses büntetést illeti, vagyis azt, hogy nemcsak egy fix ponton, hanem egy hosszabb szakaszon mérnék a sebességet a traffipaxok, kérdésre válaszolva elmondta, nem tervezik ennek bevezetését, mert „kellőképpen genyó rendszer”, de erről is megkérdezik majd az embereket. Mint a 444 írja, az ilyen típusú mérésre egyébként a jelenlegi VÉDA-kamerák, sőt, az autópálya-matricák érvényességét ellenőrző kamerák is alkalmasak lennének.
Tóth Csaba, a Levegő Munkacsoport szakértője a fentiekre reagálva a 444-nek elmondta: szerinte a gyorshajtás nem csak technikai dolog, súlyosabb a kommunikációs vetülete, az összekacsintás a gyorshajtókkal. Pongrácz Gergely, a Magyar Közlekedési Klub elnökét pedig kifejtette: amikor a rendőrség megindokolta, hogy miért nem mérnek átlagsebességet, látszott, hogy felsőbb nyomásra nem valósítható meg. Nemrég egyébként ő nyilatkozott arról, hogy a gyorshajtók a traffipaxok után visszagyorsulnak, ezért az olyan helyszínen, mint például az Árpád híd, a fix ponton mérés helyett átlagsebességet kéne mérni.

21 Responses
Az átlagsebesség mérését is ki lehet játszani: elég, ha a gyorshajtó a két ismert mérőpont között kiáll egy negyedórára a parkolóba kávézni vagy pisilni egyet, esetleg tankol egy útmenti benzinkúton.
A „titok”, hogy a benzinkút, pihenő, lehajtó elé és utána is kell tenni egy rendszámfelismerőt. Nem az egész utazás átlagsebességre kell gondolni, hanem sok kisebb (lehajtók közötti) szakaszban mindben külön-külön kell ellenőrizni. Ha végig ilyen lenne az autópálya, akkor nemcsak a gyorshajtás szűnne meg, hanem az egymás seggében menés, belső sávról letolás, büntetőfékezés stb. Szóval a jótékony hatása a biztonságra és idegállapotra hatványozott!
Érdemes lenne összeszámolnod, hogy ha mindenhová tennének felismerőt, ahova javaslod, akkor hány ilyenre lenne szükség mondjuk csak a Miskolc-Budapest szakaszon? Ki ellenőrizné a rendszámfelismerők adatait? Ki járna el a gyorshajtókkal szemben? És vajon miből lenne minderre pénz?
a számítógép, adatbázis-kezelő szoftver, automatice
megy neked a büntike
Nem kell megtennem, mert más már megtette. Pl Olaszországban voltam nyáron és a Szlovén határtól San Marino-ig végig ez volt helyzet.
Soha nem volt még ilyen nyugodt, kellemes hosszú utam. És dugók se voltak.
Egyébként ilyen esetben nem a beruházás üzemeltetés költségét kell összevetni a büntetés bevételével. Az téves és rövidlátó logika, hiszen a vágyott, ideális állapot az amikor senki se hajt gyorsan, így 0 a büntetési bevétel. Ha ennek elérésig (ami valszeg sosem lesz) van egy bevétel belőle – ami várhatóan egyre kevesebb – akkor az segít a beruházási költség terheinek enyhítésében.
Janikám! Inkább azzal foglalkozz, hogy korszerű, tiszta, kényelmes vonatok menjenek lassújelektől mentes, biztonságos pályákon 160-nal! Az autópályákon most is van aki 140-150-nel hasít!
Értem én! Azért hagytátok 2010-ben teli az államkasszát, az önkormányzatok pénzes ládáját és a devizahitelesk zsebeit.
Miért? Nem volt mit ellopnotok a 15 év alatt? Akkor miből gazdagodott meg a fidesz-maffia? Mesélj már harcoska! Vagy inkább kussolj! Vittétek a közpénzt az unios pénzeket, mindent, ami mozdítható volt, b+! Erre hozzáfogsz nyekeregni? Jó vastag a bőr, narancsos eftárs!
Szerencsére most tele van az önkormányzatok kasszája…Miskolcnak például annyira tele van,hogy idén is adtak Tocáék 6,5 milliárdot a fidesz kormánynak mert itt olyan sok a pénz…Mellesleg Magyarországon a devizahitelezés bevezetője :Orbán Viktor. Reklamálj nála….
Hát persze, hogy tele van.
az mszp zöld-vörös bárói összerakták a pénzüket és visszafizették az 1982-től
felvett, összesen 7 darab IMF hitelt.
Volt rá pénzük, hiszen eladták az országot.
Lelkiismeretük nem engedte meg az országeleadás közbeni hitelfelvételeket.
Magyarország utolsó IMF , eu hitel, zöld panda hitel, japán jen hitel, usa dollár, orosz hitel felvevője : Orbán Viktor… Gyere máskor is harcoskám…:):):)
Hozzád? egy magyarellenes hazátlan elvtelen senkihez? Te csak vendég vagy itt.
Minek? Nem bérekre, nem nyugdíjakra kell a hitel
Ilyen ökörséget csak az mszp csinált, országkiárusítás közben
Mire kell ennyi hitel picim?
Ja, nem vagy te hülye csak gonosz . Unlak!
„…devizával, valutával, belföldi fizetőeszközzel, illetve belföldi pénznemre szóló követeléssel végzett jogügyletei és cselekményei szabadon végezhetőek.”
Hol szerepel ebben a mondatban (vagy a törvény szövegében máshol) a „devizára szóló követelés”?
De ha fel is tesszük, hogy az első Orbán kormány tette törvényileg lehetővé a deviza hitelezést, akkor is elég nagy csúsztatás őket vádolni a lakossági deviza hitelek elterjedéséért, mert:
A Fidesz kormány által bevezetett támogatott lakáshitel konstrukció szerint a kamat 6% feletti részét az állam fizette.
Miért vettek volna fel tömegesen ilyen körülmények között 7-8% kamatra CHF hitelt?
Ellenben a kamattámogatás 2003-as eltörlése, és a jegybanki alapkamat megemelkedése után már egész más lett a kamat helyzet.
(12% feletti lakáshitel, és 23% feletti fogyasztási hitel THM volt akkor.)
De ezekért a 2003-as döntésekért elég vicces a Fideszt hibáztatni.
Ezt az állításomat támasztják alá azok a tények, hogy:
2005-ben (3 évvel a kormányváltás után) is csak úgy 500 milliárd forint volt a devizahitel állomány. Ez az akkori forinthitel állománynak kb. 20%-a volt.
Ugyanez 2009-re már 6.000 milliárd forint volt, ami az akkori forinthitel állomány 240%-a.
………….
De ha fel is tesszük, hogy az első Orbán kormány tette törvényileg lehetővé a deviza hitelezést, akkor is elég nagy csúsztatás őket vádolni a lakossági deviza hitelek elterjedéséért, mert:
Ezért
2001. évi XCIII. törvénya devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról *
Az Országgyűlés a piacgazdaság kiépítésének következményeként, a forint konvertibilitását teljessé téve, az Európai Unióhoz történő csatlakozásra való felkészülés érdekében törvényt alkot a devizakorlátozások megszüntetéséről, a tőke szabad áramlásának elősegítéséről.
…………………
Továbbra is kérdezem:
Hol szerepel ebben a törvényben deviza hitelezés engedélyezése?
„…devizával, valutával, belföldi fizetőeszközzel, illetve belföldi pénznemre szóló követeléssel végzett jogügyletei és cselekményei szabadon végezhetőek.””
Itt agyhalottkám…Te magad másoltad be…:):):)
Azért az minimum pikáns, hogy az a Lázár osztja most az észt gyorshajtásügyben, aki porbafingó korában, amikor még Rapcsák polgármester mellett volt kifutófiú Hódmezővásárhelyen, arról vált országosan ismertté, hogy trafipaxblokkolót szereltetett a kocsijára. Ekkor kapta a „Lézer Jani” becenevet is.
Pont hogy most is a gyorshajtást propagálja, szerinte most is 160 körül van az ÁTLAG sebesség… Ki lehet számolni, hogy mennyivel szokott közlekedni, ha mondjuk azt feltételezi, hogy a közlekedők fele tartja be 130-at, a maradék fele 140-150, akkor az utolsó 25%-nak mennyivel kell menni, hogy a 160 kijöjjön….
„Magyarországon még nem emelték meg a sebességhatárt 130 km/h-ról 150 km/h-ra, de Lázár János építési és közlekedési miniszter már felvetette a témát, és azzal érvelt, hogy a valós átlagsebesség már most is 140-150 km/h. Bár a lakosság ellenáll a sebességhatár emelésének, a miniszter szerint a sebesség növelése célravezetőbb lenne, mint az átlagsebesség mérésének bevezetése. Csehországban már bevezették a 150 km/h-s sebességhatárt a kijelölt autópályákon. „
„a kijelölt autópályákon.” – Na itt van a kutya elásva! Nálunk nem nagyon van olyan szakasz, ahol mindkét sáv elbírná a 150-et. Sok szakaszon a legbelső sem bírja..
Én nem bánom menjen annyival, de MÁST ne öljön meg. Vagy ne tegyen örökre nyomorék agyhalottá. Magán kívül. Persze.