Balaton-parti ingatlancsalók – Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és
üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a
Veszprémi Járási Ügyészség egy kiterjedt kapcsolatrendszerrel működő csoport tagjaival
szemben, akik hamis ajándékozási és adásvételi szerződésekkel, strómanok bevonásával
számos budapesti és Balaton-parti – zömmel végrehajtással terhelt – ingatlan tulajdonjogát
szerezték meg, illetve próbálták megszerezni. A vádirat szerint a cselekmények hátterében
álló 65 és 53 éves elkövetők 2018-tól végrehajtás alatt álló ingatlanok árverésen történő
megvásárlásával és követeléskezeléssel foglalkoztak. Üzleti kapcsolataik révén tudomást
szereztek olyan ingatlanokról, melyeket a tulajdonosaik hosszabb ideje nem látogattak, a
hozzájuk kapcsolódó anyagi kötelezettségeiket nem teljesítették, ezért több esetben már
végrehajtás terhelte az ingatlant. Az ügyészség a vádiratában 22 elkövetővel szemben tett
indítványt börtönbüntetés kiszabására, azzal, hogy hét vádlott esetében a bíróság annak
végrehajtását függessze fel. Két vádlott esetében pénzbüntetés indítványozására került sor,
akikkel szemben a Veszprémi Járásbíróság a büntetési indítvánnyal egyetértve időközben
büntetővégzést hozott. Az ügyészség ezenkívül a kuratóriumi elnök vádlott esetében
indítványozta a civil szervezet vezető tisztségviselője, míg az ügyvéd vádlottak esetében az
ügyvédi foglalkozás gyakorlásától történő eltiltásukat, valamint a vádlottak jogtalan
gazdagodása erejéig vagyonelkobzás alkalmazására is indítványt tett velük szemben.
