„inkább megyek és baszom a kibaszott nejemet.
BAZMEG, BAZMEG, BAZMEG, BAZMEGIsten, áldd meg a magyart”
Ezek a sorok így következnek egymás után Pityinger Dopeman László fideszes kampányzenész BAZMEG! című, 2011-ben készült Himnusz-átiratának szövegében, amit a rapper a Youtube-ra kirakott klip fülszövegében konkrétan „az új himnusznak” nevezett. Dopeman közismert módon alapító tagja Orbán Viktor személyes digitális polgári körének.

5 Responses
Rákóczi tér, el lehet képzelni, miket műveltek 1971.óta hétszeres hosszabbítással a legyőzötteken, a cigányokkal, amikkel együtt hajtottak végre mindent, Müllerékkel külön a tisztátalan lelkeivel a másik világuknak, meg a sátánistákkal, együtt a miskolci Hunnia elmeosztály elmebetegeivel, ahogyan közvetítettek a médiából közösen, nemesedve és tisztulva emberré, ami látszik a Mónika Show brutális cigányait érzékenyítő Árpa Attilán, meg valamennyi megtisztultján a zenészeknek, mint amiket a kommunista állított be aszerint, miti hajtottak végre. 67 éve tart már és még mindig tart az érzékenyítés betegségeik végrehajtásával, éjjel-nappali kínzással és gyalázással, immár 27 éve, ami rengeteg idő, ahhoz képest, hogy első pillanatban, mikor megtámadtak bementem a pszichiátriára segítség miatt, de senki nem könyörült rajtam, tort ültek az összes médiával. Dopemann megtisztult, mint az Orbán kormány teljes egésze, születésük óta.
Ez Magyarország valósága, amelyik Vénusz-áldozást hajt végre tömeggyalázással, csonkítással, a világ bűneinek elhordoztatásával, cigijével a Rákóczi térnek, mint egyetlen elmebetegségével a nagypán népének Szepes Mária szerint, hatalmas elméletekkel, mint a metafizika, erővonalaival a véráldozóknak. A b@zd meg náluk az és kötőszót jelenti, így beszélt a volt férjem is, kiabálva a válás napján a bíróság udvarán, hogy genyó, úgyis megszívatlak Téged. Azt sem tudtam, mit jelent a szivatás, miután összetörették vele minden részemet.
Azért arra kiváncsi lennék, hogy Novák Előd szerint ezzel a számával a Büntető Törvényköny alapján Dopeman is elkövette-e a nemzeti jelkép megsértése nevű bűncselekményt, és őt is feljelenti-e, vagy csak Ajsa Lunát éri ez a kiváltság.
Az a zsebnáci nem mer ellentmondani a dagadtnak, hiszen a fidesz fiókpártjának a vezetője.
ezt szartátok ki horvátba’? ez a kifestős győzelmi terv, gömbgeci?