Navalnij nem készített több videót.
A hatvanpusztai ranch az Orbán család mesés meggazdagodásának és egyúttal az országot ótvarként beborító hazugságnak a szimbóluma. A beruházás mostanra olyan kavics a lakkcipőben, amivel hosszú évek hallgatása után a Karmelitában is kénytelenek foglalkozni. Olyannyira, hogy Orbán Viktor egy ideje azt teszi, amit talán a leginkább rühell: védekezik, magyarázkodik, esetlenül elviccel.
Olyanokkal jön, hogy nem is az övé, hanem a fateré, nem is palota, hanem félkész mezőgazdasági központ. Nyilván, nem is medencék épülnek a pázsitra, hanem feszített víztükrű vályúk és itatók. A zebra pedig a haveré, különben sem olyan zebra, ez inkább állatmentés, és nem is ott van, hanem kőhajításnyira. A másik irányban, mint a golfklub. De az sem az övé. Hanem az apjáé, de a Lőrinc üzemelteti, illetve most éppen a Tiborcz.Egyébként is, ez nem lopás, hanem értékmentés, sőt, műemlékvédelem.
Amikor 2021-ben Alekszej Navalnij és a csapata egy videóban bemutatta Vlagyimir Putyin abszurd fekete-tengeri palotáját, az orosz elnök így nyilatkozott: „Semmi, amire ott (a filmben) rámutattak, nem a tulajdonom, és nem volt sem az én tulajdonom, sem a rokonaim tulajdona. Soha.”
Navalnij nem készített több videót. Putyin börtönbe záratta, majd gondoskodott róla, hogy ne jöjjön ki onnan élve. Nyilván nem csak a leleplező videó volt az ok, de szerepe ennek is lehetett. Ugyanis Navalnijék nyomozása tömegekhez jutott el, eddig 134 millióan indították el. Az orosz elnök, ahogy a palotát, úgy a gyilkosságot is tagadja. A putyinizmus egyik főszabálya, hogy sose mondj igazat, mindent mindig tagadj. Az orbánizmus, ahogy annyi minden másban, ebben is mintakövető.

6 Responses
https://444hsz.com/kommentek/nyilvanos_wc_hez_iranyitjak_a_betegeket_a_szekesfehervari_borgyogyaszaton_24hu
mi a qurva anyját képzel ez a mocskos nőverő-telefontolvaj poloska?
xüljön,hogy még szabadlábon van.
Én már rég kádárkolbászt adtam volna neki. De csak a fejét,hogy meg ne sántuljon..
ne ugass már, te vén hugyos pederaszta mókásőr!
neked már rég a trágyadomb alatt kéne lenned, a retkes komcsi elvtársaiddal glédába rakva.
mi tart vissza te nyomoronc perverz technokoltól roncsolt torzszülött?
az hogy annyira elittad már a nem létező agyadat, te kukabúvár?
előtted a lehetőség, ne itt ugassál mint egy megveszett dög, ha nem próbálod meg, gyáva féreg vagy, ahogy egész elcseszett életedben voltál.
várom a tudósításokat.
AKkor miért nem mész oda harcosom és látod jól el a baját? Nyilvánosak a rendezvények. Majd írd meg hogy mikor nézzem a liveot…De gondolom mostanában pont nem fogsz rááérni igaz te kis tökös legény? :):):)
Nagyot fut a hatvanpusztai Hadházy-videó a nemzetközi sajtóban is
AFP francia hírügynökség cikke például megjegyzi, hogy a közbeszerzési pályázatok elnyeréséből megtollasodott orbáni belső kör a befagyasztott uniós források ellenére él, mint Marci Hevesen.