Akár eljátszhatnánk az ártatlan áldozatot, és kérhetnénk, hogy vegyék figyelembe az igényeinket. Ha nem lettünk volna világra szóló seggfejek a háború kezdete óta. Ha nem tapétáztuk volna ki az országunkat Zelenszkij fejével, nem fogtuk volna az ukránokra minden bajunkat, és nem rágalmaznánk őket nullahuszonnégyben.
De hát ezt tesszük. Háborús bűnösöket mentegetünk – végül is a pedofilok mellett elférnek –, minden lehetséges módon az ukránok ellen játszunk, a teljes kormányzati propaganda a Kreml lerakata. Ez természetesen nem marad titok, olvassák Kijevben is.
Mégis végtelenül türelmesek velünk. Ukrajna utcáin nincsenek Orbánt démonizáló plakátok. Nem nevezik belpolitikai ellenfeleiket magyarbérencnek, Zelenszkij nem pofázik ijesztően nagy autókkal járó rossz arcú magyarokról, még azt sem mondja, hogy a magyarok mind az oroszokkal vannak. Magyarellenes incidenseket bizonyítottan az oroszok megbízásából követnek el Kárpátalján. És az oroszok bombázzák Munkácsot is.
Egyszerűen csak nem szempont, hogy nekünk fáj-e egy stratégiai csapás. Az orosz olajiparnak égnie kell – ez magától értetődő, helyeselhető cél. Európa és a Biden-kormányzat súlyos mulasztása, hogy nem támogatták és nem engedélyezték ezeket a támadásokat már évekkel ezelőtt. Végeérhetetlen totojázás ment, hogy milyen rakétát adnak át és azzal pontosan hova szabad lőni. Az ukránok megunták, megcsinálták a saját drónjaikat, és tudják, hova üssenek. Mi nem célpont vagyunk, hanem a tökkelütött hülye turista, aki szelfizik a medvével.
Aztán senki sem sajnálja, amikor úgy jár.
A magyar kormánypárt és udvara a háború kezdetétől kárörvendve bólogat: “Nem kellett volna húzogatni a medve bajszát. Addig húzogatták, ugye! Hát most jól megkapják!”
Nos, Ukrajna bajszát sem volt muszáj két marokkal rángatni. De mi megtettük, élveztük, fényképezkedtünk vele, ahogy cibáljuk hősiesen. Ezernyi cikk és híradás született arról, milyen szuperül beszólt a tökös magyar legény a hoholoknak. Az orosz medve seggéből, bátran. Helyretette! Sistergős pofonnal! Csak pislogtak!
Nesztek, pislogjatok. Lássuk, lehet-e sistergős pofonokkal olajat pumpálni.
2 Responses
Olyan választ kaptunk a Schmidt–Ungár család cégétől, hogy annak értelmezéséhez a kedves olvasók minden kreativitására szükség lesz.
L. Simon László exállamtitkár és digitális polgár itt épp azt fejtegeti, hogy talán-talán az ő családja is élhet a lehetőséggel, hogy valamelyik gyereküknek lakást vásároljanak a fix 3 százalékos hitellel. Ennek a közvetlen költségeit, a kamatot ugye közösen fizetjük helyette. Az is, aki nem tudja felvenni, mert nem elég a jövedelme vagy nem kap ehhez segítséget a szüleitől. A közvetett költsége pedig az ingatlanok rohamos drágulásában jelenik meg, már most.
És akkor nézzük, mennyire perverz ez az újraelosztás, amiből a valamelyik gyerek lakása lesz. Perverzebb bármilyen pornónál. Az égig bűzlik.
L. Simon Lászlónak van ugye egy borászata, egyben panziót is üzemeltet. Nem nagyot, csak 13 szoba. A szőlőben rabok dolgoznak, mert az uraságot ez gyönyörködteti. 2010-től 11 évig volt országgyűlési képviselő, de már az elején övé volt a kápolnásnyéki kastély, amit szépen fel is újított neki az állam. Van egy alapítványa is Lezsák Sándorral közösen, amit időnként megdob a kormány ilyen pár milliárdos ingatlanokkal, mint a Gobbi Hilda-villa vagy a Gutenberg-ház. Felesége is elfárad néha a kasszához apróbb százmilliós támogatásokért. Még hét-nyolc éve vásárolgatott valami 280 millióért földeket, hátha át kell ültetni a fikuszt. Kétszázvalahány hektár volt az egész, szinte nadrágszíj, úgyhogy már akkor jelezték, hogy vesznek még.
L. Simon Lászlónak a legutóbbi, 2021-es vagyonnyilatkozata szerint 32 ingatlanja volt. Harminckettő.
Micsoda öröm, hogy segíthetünk valamelyik gyerekének lakást vásárolni! Ki a rászoruló, ha nem ő? Hát nem nagyszerű ez az egész konstrukció?
Ismételjük meg: a kormány nem a saját pénzéből ad. Elveszi mindenkitől, aztán szétosztja, ahogy jónak látja. Így látja jónak. De ezért nem köszönet jár, hanem a kaszák kiegyenesítése.