Szopkó Tibor: Miskolc. Végtelenül unom

🫩Végtelenül unom, hogy rendre reagálnom kell a városvezetés hazugságaira, hiszen olyan jó lenne a pozitívumokról beszélni. De azt vallom, a miskolciak megérdemlik az igazságot a helyi közügyekben. Ezért sajnos újból fel kell szólalnom a tudatos félrevezetés ellen. Ezt nem csak a képviselői esküm diktálja, hanem az etikai normáim is.🫡
❓️Nézzük, mit állít a városvezetés?
❌️„Elindul az útfelújítási program Miskolcon.”
❓️Nézzük, mik a tények!
‼️Nem indult el az útfelújítás Miskolcon. Még csak ki sem írták rá a közbeszerzést.
↘️És akkor az érdeklődőbbek számára nézzük egy kicsit részeletesebben is!
1️⃣A polgármester egy kisvideóban jelenti be, hogy elindul a program a csőcserével. „Újraaszfaltozást ígértünk, és a munkát most megkezdjük.”
🤯Tény: Az önkormányzat nem kezdi el a munkát.
⛔️Az önkormányzat, amit a polgármester vezet, ugyanis nem csinál semmit. A állami tulajdonba került MIVÍZ Kft. és a szintén állami tulajdonú ÉRV Zrt. főnyomőcsöveket cserél Miskolcon.
⛔️Az önkormányzat az aszfaltozásra még csak közbeszerzési eljárást sem írt ki. Ami nem csoda, mert erre a város költségvetésében nincs elkülönítve pénz. Az állam költségvetésében sincs elkülönítve pénz. Sőt, még TOP+ programban sincs elkülönítve pénz a teljes újraaszfaltozásra. Ezt még a napokban belengetett, 35-ig szóló beruházásokat felsoroló kormányzati ígéretcunami sem tartalmazza.
2️⃣Hollóssy András, alpolgármester, országgyűlési képviselőjelölt, „Kettő, kettő és fél hónap mire befejezzük (!) a vízközmű-hálózat cseréjét az Avason, és ezt követően jöhet majd az aszfaltozás.”
🤯Tény: Az önkormányzat nem fejez be semmit, ez más cégek beruházása, amivel legfeljebb koordinálnak. Az újraaszfaltozásra pedig még ki sem írták a közbeszerzést. Ez látható a fotón szereplő táblázatba, ahol kigyűjtöttem a város által az évben indított összes eljárást.
3️⃣Bajusz Gábor, Fidesz frakcióvezető: A városvezetés elkezdte a csőhálózat cseréjét.
🤯Tény: Nem a városvezetés kezdte el a csőhálózat cseréjét.
👩‍🍳Hagymaszeletelésből sem jeles, de városvezetésből látványosan alkalmatlan.
🙄Polgármester Úr, Ön a kampányban azt ígérte, újraaszfaltozzák Miskolc útjait. Nem pedig azt, hogy egy év alatt sem írják ki az aszfaltozásra vonatkozó beszerzési eljárást.
🙄Polgármester Úr, Ön a Bükk Városa Programban azt ígérte, sőt, a város hivatalos honlapja szerint még mindig ígéri: „… a következő 5 év során rendbetesszük az önkormányzati úthálózatot.
Június óta megkezdtük a megvalósításhoz szükséges részletes felújítási programterv elkészítését is.” Kedves Polgármester Úr, melyik június óta?❓️
🙄Polgármester Úr, Ön biztos nem tudott róla, de felvilágosítom, az Ön kampányígérete legalább 424 km út újraaszfaltozására vonatkozott. Nagyjából ennyi önkormányzati aszfaltozott út van ugyanis Miskolcon. Az állami utakkal együtt 750. Nem arra tett ígéretet, hogy cirka 3 km út alatt kicserél két állami cég néhány vezetékszakaszt, Önök pedig erre azt mondják, elindult az aszfaltozás.❓️
🙄Polgármester Úr, tud róla, hogy HA tényleg elkészül a Szentgyörgy-Klapka-Pattanytús újraaszfaltozása, az még csak kb 3 km? Még az is csak az ígéret 7 ezreléke, azaz nincs egy százalék sem.❓️
🙏 Kérem, jöjjenek ki a hazugságspirálból, aztán a nagy bejelentések és a további üres ígéretek kezdjenek el európai városvezetőhöz méltó módon dolgozni.
✅️Mutassák be a nyilvánosságnak, konkrétan mit tettek az elmúlt 326 napban és mi lett az Önök által elvégzett felmérés eredménye!
✅️Mutassák be a miskolciaknak az útfelújítási programot, annak a pontos ütemezését!
✅️Mondják meg konkrétan, milyen pénzügyi forrásból kívánják 2029-ig felújítani az összes utat!
✅️Kérjék a kormányzati beruházási programba a teljes miskolci úthálózat felújításának beemelését, mert abból is hiányzik!
✅️Végül pedig adja utasításba a kollégáinak és politikustársainak, hogy a jövőben csak valós, nem félrevezető dolgokról kommunikáljanak, így Önt sem vihetik folyton tévútra.‼️
🙏Örülni fogok, ha TÉNYLEG megvalósítják az útfelújítási programot. És bár nyilván minden egyes km elkészülésének örülök, de ha 2029-ig újraaszfalroznak minden városi burkolt utat, akkor megígérem, Tóth-Szántai Józsefre és a Fideszre szavazok az önkormányzati választáson és ugyanerre bátorítom majd az ismerőseimet is.
🫩Viszont uraim, egész addig ez csak olyan üres ígérgetés, amivel el akarják palástolni, hogy a korábban megtett ígéretek nem teljesítik…
A feketeövesek a tényeket az alábbi linkeken tudják ellenőrizni:
Köözbeszerzési adatbázis:

22 Responses

  1. Ez a Szopkó a VV öt évében is erre a mintára publikálta az alpolgármesteri tevékenységét?

    „…..az etikai normáim is.
    ❓️Nézzük, mit állít a városvezetés?
    ❌️„Elindul a……Miskolcon.
    ❓️Nézzük, mik a tények!”

    Nerm akárki a csávó. Az összes őspártos féltékeny rá. Magyar Péter magához fogja ölelni.

    2
    2
    1. Pereletétek már Bajusz vagy megint csinálsz egy szigorú tiktok videót? :):):)

      1. Kedves Digitális Proli vagy Harcos,
        önmagában az, hogy valaki össze vissza beszél tudatlanságból, esetleg következetesen hazudozik, az nem perképes. Csupán erkölcstelen, ez utóbbi kategória meg nektek úgy tűnik nem sokat jelent. Azonban változni sohasem késő!
        Tehát örülj csak tovább annak, hogy a szavazatoddal és az online harcoddal olyan embereket szolgálsz, akik egyrészt nem miskolci származásúak, másrészt csak anyagi előnyök megszerzése miatt álltak politikusnak.

        1. Én neked hiszek harcoskám…Már csak annyit hiányzik ehhez, hogy lássuk a következőket:
          – lássuk az útfelújitásra vonatkozó közbeszerzést
          – lássuk hogy miből fogjátok fizetni
          – Mutassák be a teljes útfelújítási programot, annak a pontos ütemezését!

          Ugye mnni fog?

          1. „Miskolc város és intézményeinek együttes anyagi forrásai 2024. szeptember 16-án 13 milliárd 54 millió 326 ezer 362 forintot tettek ki.”

            Akkor ez simán elment a sportállásokra?

    1. Mi is unjuk!
      „Az új komcsik alatt el volt adósodva az állam úgy, hogy a nemzetközi valutaalap lélegeztető gépén volt és ők mondták meg, hogy mit csinálhat a kormány!
      Minden önkormányzatnak milliárdos hiányai voltak!
      Minden oktatási tanintézménynek milliárdos hiányai voltak! Fűtésre, tatarozásra nem volt pénz, nemhogy iskolabuszra!
      Minden kórháznak milliárdos hiányai voltak, úgy, hogy gyógyszert már csak akkor szállítottak a gyárak, ha előre fizetett az intézmény! (Találkozott valaki akkor wc papírral bármelyik intézményben?!) Persze csak akkor, ha éppen nem zárták be és adták el, mint a budai máv kórház, vagy a gyermek szanatórium! Mert ahogy hordágy Ágnes ki tudta brekegni a száján, ” a gyógyításhoz gyógyszer kell, nem jó levegő!”
      ( Mellesleg a MÁV kórházakat a dolgozók pénzéből építették, mivel ők vettek úgynevezett téglajegyeket!) Nem számít! Eladták az elvtársak és a pénz eltűnt!
      A rendőrség nem járőrözött, mert nem volt pénz benzinre, illetve a régi elavult gépjárművek javíttatására nem volt pénz, ezért ott sorakoztak a garázsban! Az irodákban 50 éves bútorok közt dolgoztak az alkalmazottak, mert csak a főnököknek járt minden évben a milliós bőr garnitúra bútorcsere!
      Persze a milliárdos hiány ott volt a nyakukban!
      A BKV, Volán járműparkjánál szintén ugyanez az állapot! Akkor járt jobban egy sofőr, ha el sem indult reggel a jármű és nem valahol útközben robbant le vagy gyulladt ki!
      Persze minden állami közlekedési vállalatnak milliárdos hiányai voltak!
      PEDIG EKKOR JÖTTEK AZ UNIÓS PÉNZEK!
      PEDIG EKKOR NEM LOPTAK AZ ELVTÁRSAK!(sic!)
      PEDIG EKKOR JOGÁLLAMISÁG VOLT!
      Ekkor kb. 80 ezer forint körül volt a minimálbér, és minden munkás ennyiért dolgozott!
      Az MNB elnöke akkor havi 8 millió forintot keresett, amiben nem volt benne az évi több száz milliós prémium, miközben több száz milliárdos adósságot halmozott fel!
      PERSZE Ő ÉS AZ ELVTÁRSAK NEM LOPTAK!!!
      Az új komcsik eladták az ország aranykészletét! Hol a lóvé elvtársak?
      Jelenleg 110 tonna az ország aranytartaléka!
      PEDIG A ZORBÁN LOP!
      A libsibolsi elvtársak a nagy jogállamiság alatt eladták a víz, villany, gáz szolgáltatókat, repülőteret, MALÉV -ot, kórházakat, a máv teherszállítást, autópályát, stratégiai gáztározókat, és több tízezer állami vállalatot, ingó és ingatlan vagyont! HOL A LÉ ELVTÁRSAK?!
      PEDIG AZ ELVTÁRSAK NEM LOPTAK!!!
      Aztán jött a Zorbán, és azóta csak lop és lop és lop!
      Azóta kifizette a nemzetközi valutaalapot.
      Az önkormányzatok, iskolák, óvodák, kórházak, közlekedési vállalatok, állami intézmények összes adósságát kifizette! (Két lopás között!)
      Visszavásárolta a víz, villany, gáz szolgáltatókat, stratégiai gáztározókat, repülőteret, stbstbstb!
      Szóval akkor, hogy is van ez?!
      Mert nem értik az elvtársak és szavazóik, hogy a sok bírka, miért a fideszre szavaz, és nem az ő magyargyűlölő hazaáruló pártjaikra?
      PEDIG EGYÉRTELMŰ, HOGY A ZORBÁN MINDENT ELLOP!”

      1. Ha megirta a glo-bal-libernyak facebook oldal akkor igaz…Terelnéd s szót harcos?

        1. Miért terelném?

          Figyu! Szopkó egy széx!!!!!! Tóth-Szántai helyesen teszi, ha csak legyint rá.

          „A szélhámos eredetileg a kocsivontatásra tanított csikó neve volt.(szélső hámos)
          Mert neki még elnézték, hogy lődörög, ugrabugrál menet közben.”

          Ö 2019-2024 között volt a kocsi elé fogva. Megmutatta magát. Ennyi.

        2. Legyintett…Aha…Helyette ugrasztotta a félhXe pufit aki annak rendje kódja szerint szokás szerint megint bohócot csinált magából…:):):

  2. Szopkó a közleményeit ChatGPT-vel írja, szerkeszti, ettől ne ess hasra. Ám tartalmilag ez semmit nem csorbít!
    Példátlan amit a miskolci fidesz városvezetés címén művel. A ferdítés, színezés mindenkor a politika sajátja volt, de ez most valami más, amire nem hiszem, hogy fel van készülve a közvélemény.
    Nem is szempont egy Teszetoca, Pufi, Hollósi poszt esetében az igazság. A tényektől függetlenül a vélt vagy valós politikai érdekeik szerint kommunikálnak, hazudoznak.
    A nagy zajban pedig fogalmunk sincs vezeti-e a várost valaki és ha igen, akkor merre, milyen elvek alapján?

    1. Krizánál is ezt a sódert löktétek, aztán 5 éven át megmutattátok tehetségeteket.

      Jól összevesztetek a választás előtt.

      A szavazők meg elismerték ezt a teljesítményt.

      Van bőr a Bánatos Andi és a Búgócsiga Andi képén?

      1
      2
      1. Ti hoztatok össze 6 év alatt 57 milliárdos városadósságot….Mondjuk Tocáék jó úton haladnak, hogy megdöntsék…

        1. Ja, ja
          abból 36 a tiétek, 12 volt a CNG busz flotta lízing,

          a kedves 2005/2006-os MIK devizekötvényetekről nem beszélve

          NA, EZÉRT BUKTATOK !

          1
          2
          1. 2013 Keriza „Miskolc MINDEN adósságát átvállalja a kormány”

            Már megint meghazudtolod a polgármesteredet te mocsok?

  3. Na de kedves Szopkó!
    Hol a 10.000 fa, amit Veres ígért, és hol a többi halandzsa, amit összehazudozott a Szinva városa és egyéb gügye programokban?
    Na de kedves Szopkó, nem azzal kellene előbb elszámolni? Utána nyugodtan szidhatja Tocáékat, meret nyilvánvalóan egyetlen dologra alkalmasak. Bizonyítani, hogy van élet Veres és Szopkó alatt is. A cuciális munlkást nem is említve. Aki talán még hagymnát sem tud szeletelni.

    1
    1
    1. MIért nem Verest kérdezitek meg hogy hol a 10000 fa harcos?Toca ki se látszott a seggéből a kampány alatt…Másfél év alatt nem volt idő megkérdezni? :):):)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű