Köszönjük az ima támogatásokat
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy Demjén Ferenc műtétje jól sikerült és napról, napra javul az állapota, olyannyira, hogy mozgásszervi rehabilitációja is elkezdődött! Köszönjük az ima támogatásokat és támogató üzeneteket, valamint Rózsi felé áradó elképesztő szeretetet, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk! – fogalmaznak a bejegyzésben.
A városvezetés Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott az énekesnek, aki 2018 óta viseli e büszke címet. A Kossuth-díjas legendáról kevesen tudják, de a város szülöttje, hiszen Diósgyőr Vasgyárban látta meg a napvilágot 1946. december 21én.
Korábban arról írtunk, Demjén súlyos balesetet szenvedett saját otthonában, amikor is egy szerencsétlen mozdulat után leesett a lépcsőn, és felsőcombtörést szenvedett.

2 Responses
Mindegyik apokaliptikus tag a város díszpolgára, hiszen ez Miskolc, a világapokalipszis központja, amelyek sorsukat hajtották végre. Mióta játssza Miskolc, hogy elmentek a vándorok, elvitték a nyarat, hosszú tél jön sziszegő hóesésekkel, a fekete világukkal a hetvenes évek óta, amiből ők nyugodtan éltek, sőt legendának tartják magukat.
Ferenc kiválasztott áldozatuk vérével, akin világapokalipszist hajtottak végre, vándorokkal, hosszú téllel, csapásokkal, fekete mágiával, a világ összes szerepével a miskolciak. Szárnyas betétnek nevezik a kíséretét, amelyek a dalait írják, szürke felhők tartoznak hozzá, amelyek egész városokat elfedhetnek. Megtisztult, emberré nemesedett, akár a többi világújulásra készülője Atlantisznak.