Miskolc. Gázolás után elszelelt volna a 75 éves sofőr

Drámai jelenet tanúja lett még augusztus 14-én reggel egy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának munkatársa Miskolcon. A nyomozó éppen szolgálatba tartott, amikor a Király utcai gyalogátkelőhöz érve látta, hogy egy elektromos kerékpárral közlekedő középkorú férfi is át szeretne kelni az úttesten.

Fotó. Nem a helyszínen készült. E bike kifliben.

Az átkelő férfi azonban nem jutott el a túloldalra: egy nagy sebességgel érkező személyautó felhajtott a gyalogátkelőre és elsodorta a biciklist. A sofőr a baleset után nem állt meg, hanem tovább hajtott, mintha mi sem történt volna.

A szolgálatba tartó rendőr azonnal cselekedett. Megállította saját járművét, kiszállt és a földön fekvő sérült segítségére sietett. Miközben több járókelő is igyekezett ellátni az elektromos kerékpárt használó férfit, a nyomozó saját autójával az üldözésbe kezdett.

A menekülő járművet végül a Zsolcai kapu kereszteződésénél sikerült utolérnie és megállítania. A volán mögött egy körülbelül 75 éves férfit talált, aki bevallotta, hogy észlelte a balesetet. “Látta, hallotta, hogy történt valami, de nem állt meg, inkább továbbhaladt” – közölte a rendőrség.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű