Mit ÍGÉR a kormány a következő tíz évre a közlekedésfejlesztésben.
Fotó. Borsodi politikusok
Új autópályák, négysávos utak keresztbe -kasba
. A legfontosabb tervezett gyorsforgalmi utak:
- M100: A terv szerint építenének egy teljesen új, Budapestet délről és nyugatról nagy ívben elkerülő gyorsforgalmi utat, amelyhez két új Duna-híd is tartozna. Az M100 a szlovákiai Párkányból indulna el, és Esztergom-Bicske-Martonvásár-Bugyi-Albertirsa vonalon érne el az M4-es autópályáig. Becsült költség: 2200 milliárd forint.
- M60: Ez az autópálya ma még csak 30 kilométeres, Pécset köti össze az M6-os autópályával, de a Mohácsi Duna-híd képében már építik a folytatását. A beruházási program szerint az M60-at Nyugat felé Barcson keresztül Horvátországig, Kelet felé pedig Bácsbokodig hosszabbítanák meg összesen 898 milliárd forintért.
- M9: Új gyorsforgalmi úttal kötnék össze Szekszárdot és Szegedet 520 milliárd forintból.
- M0 és M10: Megépülne az M0-s Budakalász és Solymár közötti szakasza, valamint ennek meghosszabbítása Esztergom felé összesen 680 milliárd forintért.
- M2: Vácnál fejlesztenék, illetve meghosszabbítanák az M2-es gyorsforgalmi utat Honton keresztül Szlovákiáig 670 milliárd forintból.
- 51-es főút: A tervek szerint 306 milliárd forintból fejlesztenék és kétsávosítanák a Budapestről a Duna bal partján, Kalocsán és Baján keresztül Szerbia felé vezető 51-es utat.
- 47-es főút: 2×2 sávos utat építenének Debrecenből Békéscsabán keresztül Szegedre 734 milliárd forintból.
- 8-as főút: négysávosítás 490 milliárd forintból.
A listában ezeken kívül még szerepel egy sor rendkívül drága közúti fejlesztés, így egy Szekszárd és Kaposvár közötti elkerülő út 300 milliárdért, a Kaposvár és Szigetvár közötti út négysávosítása 300 milliárdból és az M0-s egy szakaszának hatsávosítása 275 milliárdból.
Vasútvonalak fejlesztése
- Hatvan-Füzesabony: A Budapest és Hatvan közötti vasútvonalat 2022-vel bezárólag újították fel, a Füzesabony és Debrecen közötti szakaszon pedig most zajlik a felújítás. A kettő közötti, Hatvan-Füzesabony szakasz felújításának most még csak a tervezésénél tartanak, a beruházási lista a kivitelezéssel is számol, ami 416 milliárd forintba kerülne.
- Szeged-Békéscsaba: Szegedet és Békéscsabát ma egy rossz állapotban lévő, egyvágányú, nem villamosított vasútvonal köti össze, amelyet a vonatok mellett a hódmezővásárhelyi tram-train is használ. A beruházási lista a vonal korszerűsítésére 355 milliárd forinttal számol, ami feltehetőleg a villamosítást magába foglalja, az viszont nem egyértelmű, hogy a kétvágányúsítást is.
- Szeged-Kiskunfélegyháza: A magyar kormány az elmúlt néhány évben több mint 800 milliárd forintot költött arra, hogy Budapest és Belgrád között szupermodern kétvágányú vasútvonalat építsen, közben viszont Szegedre még mindig egy ramaty egyvágányú vonal vezet, amin a megállókban kerülgethetik egymást a szembe haladó vonatok. Ez nemcsak a szegedi lakosság, hanem az oda települő BYD-gyár számára is óriási hátrány, mivel az utóbbi vonaton akarja Nyugat-Európába szállítani az autóit. A kormány ezért kétvágányúsítaná és felújítaná a Budapest és Szeged közötti vonalat, erre a lista szerint 221 milliárdot szánnak.
Vasútállomások, repülőterek, hidak
A terv szerint a kormány gigantikus összegeket szánna arra, hogy megyeszékhelyek, régiós központok vasútállomásait fejlessze. Ezeket némelyik városban intermodális csomóponttá építenék át P+R parkolókkal és új átszállási lehetőségekkel. Ezekre ennyit költenének:
- Győr: vasútállomás felújítása 150 milliárd forintból.
- Debrecen: 78 milliárd forint.
- Nyíregyháza: 74 milliárd forint.
- Székesfehérvár: 41 milliárd forint.
- Miskolc: 24 milliárd forint.
- Eger: 12 milliárd forint.
A kormány ezenkívül rengeteg pénzt szán különféle repülőterek fejlesztésére, néhányat nevesítve:
- Békéscsaba: 42 milliárd forint.
- Debrecen: 33 milliárd forint.
- Békés: 20 milliárd forint.
- Börgönd: 16 milliárd forint.
- Pécs: 10 milliárd forint.
- Esztergom: 10 milliárd forint.
A listában ezeken kívül nehezen átlátható módon, mintegy odavetve szerepelnek még általános, illetve több fejlesztésre vonatkozó tételek is. Az egyik sor szerint például 100 milliárd forintot szánnának Miskolc, Debrecen és Szeged tramtrain-fejlesztéseire, de az, hogy melyik város mennyit kapna, és a vonalak hova vezetnének, nem derül ki.
A beruházási lista szerint a következő tíz évben öt új Duna-híd fog épülni:
- a már elkezdett, 393 milliárdos mohácsi;
- az M100-as autópálya új hídja Esztergomnál 150 milliárdból;
- az M100-as autópálya új hídja Budapesttől délre meg nem nevezett összegből;
- a Galvani híd a már fent említett 480 milliárdból;
- egy új híd Vácnál 75 milliárdból.
Épülne még ezeken kívül egy sor Tisza-híd, illetve mindenféle vasúti és közúti hidak egyéb folyókon. A teljes, több tízezer milliárd forintnyi fejlesztést felsoroló listát itt lehet nézegetni. júniusban újabb 1300 milliárdos dolláralapú hitelt vett fel a kormány, a korábbi hatalmas kínai hitelek mellé.

2 Responses
Miskolcnak megint odalöktek egy csontot. Szavazzatok a fideszre, ők majd lesz@rnak.
Orbán takarodj!
katyka ez egy nagy nulla, pont akkora nulla mint TE!