Tizedik alkalommal a Kerekdomb Fesztivál. Helló bazmegye

Ezek közül a Vincellér Ház Nagyszínpadán kapnak helyet a hazai zenei élet ismert nevei. Kényszerpihenője után itt adja egyik első koncertjét az Elefánt, akiket az Analog Balaton követ a színpadon. Másnap Szabó Balázs Bandája, a  Péterfy Bori & Love Band és a 30Y is fellép, vasárnap délután pedig színházi díszletbe öltözik a helyszín: Ábel Anitával és Szabó Simonnal Házastársas című darabot láthatja a közönség.

Palota Borház a fiatal közönség kedvenceit vonultatja fel: SisiLil Frakk, a Duckshell, a Fiúk és a Vecsei H. Miklós által életre hívott QJÚB is itt kap helyet, ahogyan a Hangfoglaló Program friss nevei közül a Kisbetűs ÜnnepnapokCIBI és WXLFESS műsorát is itt ismerheti meg a tállyai közönség.

Szűcs Pincészet műsorát 21-én, vasárnap Áron András fellépése zárja, előtte azonban a JazzboisSena Dagadub, a Swim Swim Naked, a Palo Canto, a Kale LulugyiGently Da Spittah’ és a szlovák Jóvilágvan koncertjén is bulizhat a közönség. Aki nyugodtabb hangulatra váltana, bármikor betérhet a Bagolyvárba, ahol a LibidoBeretka ÁdámHegedűs Józsi, az egy5egy és Géem bensőséges hangulatú előadását csípheti el. Hasonló atmoszférában vár mindenkit a Nyerges Udvar is, ahol Kemény Zsófi Szirtes Edinával zenél, továbbá itt lép fel haidubiankaVillő és a Hűvös, valamint a Myrstus Akusztik és a Nosnach! is.

A zenei helyszíneken túl érdemes felkeresni a Mailloth-kastély termeit is, ahol a jótékonysági borkóstolótól, a Malter Vándor Filmfesztivál filmjein át rengeteg program kap helyet. Érdemes megnézni a szlovák-magyar sarok kiállítását, meghallgatni a Z generáció kultúrafogyasztásáról szóló beszélgetést, vagy épp a Testről és Lélkeről filmvetítését és az azt követő beszélgetést is. Ezek, és még további programok is a Kisprojekt Alap segítségével, az Interreg pályázatból valósulnak meg, ami erősíti a környék kulturális életét a határokon is átnyúlva, hiszen ez a Kerekdomb Fesztivál és a szlovák Gombaszögi Nyári Tábor együttműködése. A kastély második emeletén digitális művészeti kiállítás is látható lesz, ezen felül itt három napon keresztül a digitális térről és a mesterséges intelligenciáról folyik majd izgalmas diskurzus. A Mailloth a legkisebbek időtöltéséről is gondoskodik, árnyjáték, ringató és színházi előadás is várja őket.

Az Alkotóház a játék helyszíne, itt mutatkoznak be a legkülönfélébb mesterségek is. A Tokaj Art Wine Barka Galéria – amellett, hogy a Semmi és végtelen című kiállítás otthona – zenés irodalmi programok helyszíne is. Csemer Boglárka BoggieKemény Zsófi és Juhász Anna közös műsorral érkezik erre a színpadra, Ávéd János és Vecsei H. Miklós közösen Visky András Kitelepítés című művét dolgozzák fel, míg Oroszlán Szonja és Hajdu Steve Dalversek előadásával igyekszik elnyerni a nézők szívét.

Tállya teljes területe fesztivállá változik az évnek ebben az időszakában. Az Evangélikus Templomban komolyzenei koncertek kapnak helyet, többek között a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Karának hangversenye is hallható lesz. A Közösségi Ház színházzá alakul: a szlovák Trepp Színház Szebb, mint Ilona című darabját láthatják a látogatók, de Háy János is itt áll színpadra, és ide hozza el az RS9 Színház Nick Hornby Cicikrisztus című darabját is.

73dA7mHUvXfp7l4qa

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű