Segíthet nekünk, ha másoknak is elújságolja, hogy a Kispolgár létezik. A hirdetés sokba kerül, tényleg jól jön, ha erre minél kevesebbet kell költenünk. Ha úgy gondolja, hogy más szülőket is érdekelhet a Kispolgár, továbbítsa ezt a levelet! Köszönjük!
2 Responses
A présember hátra nyúlt, Manfred megköszönte.
A Bosszú Istene egyesíti a présember feleséget, fájzer ursulát, a f@szzongoristát, az áruló Manfredet
Donald Tuskot , Magyaráruló Pétert és az összes Tisza-szigetlakót.
Hajrá! Az ország meg visszakerül Nyugatra!
Ugyan már! Már régen megénekelték.
(„2006. október 5-én pedig – 12 évvel halála után – az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatójaként rábukkantam Örsi Ferenc állambiztonsági beszervezésének kartonjára, majd a 3.1.2. M-32800 számú munka dossziéjára, mely jelentéseit tartalmazza 1960 és 1971 között”)
„Ha nagy leszek, én veszem át szerepét,
És én leszek a hős, aki mindenkit csak véd.
S ha Terit apja veri és sír a Teri,
Én megvédem és így terjed a hír el:
Hogy akkor jött a Tenkes kapitánya,
Ő odacsap, hol sanyargatni lát,
És emiatt az ember úgy imádja,
Ezt az irtó klassz kapitányt.
Csak épp anyu és apu nem szeretik,
És akármit is tesz, minden primitív nekik.
Ha védem, az is hiba, csak áll a vita,
A múltkor épphogy el nem kezdtem bőgni.
És akkor jött a Tenkes kapitánya,
S anyu futott, hogy nézze a csatát,
Lopakodott az apu is, hogy lássa,
Ezt az irtó klassz kapitányt,
Ezt az irtó klassz kapitányt.”