A taxisblokád hősei, majd később a kamionsofőrök mennek a lecsóba

Hogy áll most a piac, melyek a legígéretesebb önvezető járműves cégek, és hol vannak a buktatók?

Az AI-befektetések hatására újra mozgásba lendült az önvezető autók piaca

Ahogy az elmúlt 10 évben az adat vált a fejlett gazdaságok legfontosabb inputjává, az adatok gyűjtését, ennek „korlátlan” tárolását lehetővé tevő felhőszolgáltatások, az adatok keresését, elemzését és prezentálását fejlesztő cégek, köztük az amerikai Meta, az Alphabet, az Amazon, az Apple, a Microsoft vagy éppen a kínai Baidu, a Xiaomi és a Huawe a világ legértékesebb cégeivé váltak. A már létező adatok menedzselésének különböző területeit egészítette ki az adatok mesterséges létrehozását lehetővé tevő generatív mesterséges intelligencia piacának dinamikus fejlődése az elmúlt években. Az ilyen alkalmazások piaci felfuttatásába az összes nagy technológiai cég befektetett, és minden más AI-alapú technológia, így az önvezető járművek piaca is profitálhatott belőle.

De hol tart ez a ma még sokszor futurisztikusnak vélt technológia, ami már a valóságban is működik?

Önvezetés a gyakorlatban

A teljes önvezetésről viszonylag sokat lehetett olvasni és hallani Magyarországon is, köszönhetően a budapesti székhelyű aiMotive fejlesztőcég eredményeinek vagy az autonóm járművek tesztelésére is alkalmas tesztpálya, a ZalaZone felépítésének. Itthon a hétköznapokban ugyanakkor legfeljebb a különböző fejlettségű vezetéstámogató rendszerekkel találkozhatunk, a teljes önvezetés még futurisztikusnak hangzik.

3 Responses

  1. Abba kéne már hagyni a „Blokád ” című film állandó vetítését.
    Nincs olyan mozi, tv -csatorna, hogy havonta ne emelné be a műsor tervbe.

    Felháborító, hogy minden kisdiákban bele akarják verni Árpi bácsi hősi cselekedeit.

    Az érettségi tételek közül is ki kellene szórni a „La Stampa-ügy”-et.

    1. Úgyvan! És követeljük helyette az „Elk*rtuk!” orrba-szájba történő vetítését! Az sokkal „tárgyilagosabb”!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű