Visszalép a DK kecskeméti képviselőjelöltje, a döntése indoklása valamennyi DK-snak üzenet lehet

Az ország felelős politizálás most „nem tűr meg semmilyen kockázatot. A tét túl nagy ahhoz, hogy a kormányváltás esélyét bármilyen módon gyengítsük. Nem állhatok a változás útjába.

Fotó. Egy miskolci DK-ás. Archív

„Egy nehéz, ám annál felelősebb döntést hoztam meg. Hosszas vívódás után úgy határoztam, visszalépek a jelöltségemtől”

– írja hétfő délelőtt közzétett Facebook-posztjában Várkonyi Zoltán, aki tavaly decemberben fogadta el a felkérést, hogy legyen a DK kecskeméti jelöltje a jövő tavaszi parlamenti választáson.

Forrás

Azt írja, hogy bár sosem volt a DK tagja, baloldali elveket vall, és 18 éves kora óta a baloldalra szavaz. Viszont szerinte az ország felelős politizálás most „nem tűr meg semmilyen kockázatot. A tét túl nagy ahhoz, hogy a kormányváltás esélyét bármilyen módon gyengítsük. Nem állhatok a változás útjába.”

Azt is írja, nem lehetek ő az, aki a szavazatok megosztásával véletlenül is segíti azt a kormányt, amely ellen egész életében küzdött. Szerinte az indulása rontaná a legesélyesebb ellenzéki jelölt győzelmi esélyeit. Azt gondolja:

„ez a lépés példaként szolgálhat másoknak is: most nem az egyéni érdekek és az egzisztenciák a fontosak hanem az egységes fellépés”.

2022-es parlamenti választáson a fideszes Salacz László 59,02 százalékkal simán szerzett mandátumot a kecskeméti 1. számú választókerületben, ahol Várkonyi indult volna. Az akkori összellenzéki jelölt 28,98 százalékot szerzett, az egyéni mandátumot egyébként 1998 óta mindig a fideszes jelölt nyeri ebben a körzetben. A tavalyi EP-választáson a város egészében nagyon kiegyenlített volt a verseny a Fidesz-KDNP és a Tisza között: a kormánypárti páros 38,9 százalékot kapott, míg Magyar Péter pártja 37,71 százalékot.

A DK azt tervezi, hogy mind a 106 egyéni választókerületben indít jelöltet, a nagy többségüket, mintegy kilencven politikusukat már be is mutatták. A Tisza november végére ígéri saját jelöltjeinek a megnevezését, Magyar Péter korábban kizárta az együttműködés lehetőségét az „óellenzék” tagjaival.

Frissítés!

A Várkonyit indítani tervező DK a visszalépés bejelentése után közleményben reagált arra. Azt írták: Várkonyi a „gyenge teljesítménye, alkalmatlansága miatt nem lehet a továbbiakban a DK képviselőjelöltje”. A párt szerint a múlt héten ők közölték vele, hogy nem számítanak rá jelöltként, és új jelöltet indítanak helyette. A DK szerint Várkonyi „»érvelése« nyilván hamis, hiszen nem kívánt visszalépni, a DK döntött arról, hogy új, valóban alkalmas jelöltet keresünk a körzetben”.

A DK továbbra is azt mondja: minden egyéni választókerületben jelöltet fog állítani, mint írják: „jelenleg nekünk van az összes párt közül a legtöbb bejelentett jelöltünk”. A párt népszerűsége a felmérések szerint a parlamentbe jutás küszöbének környékén van.

5 Responses

    1. Tudjuk Bandi…Azért álltatok velük össze a tavalyi választáson.Mibe fogadunk, hogy most is elinditjátok majd őket meg jakabot is?

  1. Visszaléphet az összes dk kékfidesz retek. Csak akadályozzák a rendszerváltást.

  2. Tisztelt Hozzászólók! A pártok tagsággal bíró, tartósan fennálló politikai szervezetek, melyek parlamenti választásokon versengenek a kormányzati hatalomért. Meg kell barátkozni azzal a ténnyel, hogy a DK minden választókörzetben indul a választáson. Ha egy párt nem indul a választáson az civil szervezet, polgári kör, vagy bármi más. Értitek??? Barátsággal dr. Mokrai Mihály

  3. MIÉRT INDUL A DK 2026-BAN?

    Akkor sokadszor, de sebaj.

    Azért indul a DK, mert
    – van több százezer szavazója, akik akkor sem voskolnak Magyar Péter Tiszájára, ha fenyegetik őket, vagy egyenként könyörgünk nekik. Azért nem, mert utálják, megvetik, nem bíznak benne, nem értenek vele egyet, nem szeretik, ha alázzák őket stb.
    – mert ha ez a több százezer ember a DK távolmaradása esetén otthon marad, Orbán biztosan nyer
    – mert nem akarunk olyan parlamentet/országot, amelyben csak Fidesz, Tisza és Mi Hazánk létezik
    – mert a DK az egyetlen párt a leendő parlamenti frakciók közül, amelynek nincs köze a Fideszhez. A Mi Hazánk egy Fidesz szatelit, Magyar Péter pedig Orbán rendszerének köztörvényes bűnöket is elkövető építőkockája volt
    – mert nem olyan Köztársaságot akarunk, ahol Orbán teljhatalma után Magyarnak lenne teljhatalma
    – mert hiszünk abban, hogy a DK jelöltjei közül többen is egyéni körzetet fognak nyerni, és nem csak azok, akik eddig is verték a Fideszt
    – mert az Európai Parlamentben is csak a DK megy szembe a Fidesszel, a Tisza és a Mi Hazánk ezt nem teszi
    – mert csak a DK képviseli az erős, egységes Európa vízióját
    – mert a DK sosem sunnyog, vagy tesz engedményt a Fidesznek. Van, aki szerint zseni, aki ezt teszi, szerintünk meg gyalázatos, és okot ad a gyanakvásra
    – mert az időközi választások megmutatták, hogy a DK valóban tud győzni
    – mert baloldal nélkül nincs egészséges ország
    – mert a liberális értelmiség egy része elárulta az emberi jogokat, a sajtószabadságot, a szabadelvű értékeket, így aztán ezeket is a DK-nak kell képviselnie
    – mert most is 500 ezer magyar lakik DK-s vezetésű városban, kerületben. Minden polgármesterünket újraválasztották, sőt a DK elvette a Fidesztől Pápát és Nagykanizsát
    – mert Dobrev Klára az egyetlen alkalmas miniszterelnök-jelölt
    – mert a DK az egyetlen garancia arra, hogy a hatalmat ellenőrizni lehessen
    – mert mi sosem szavaztunk a Fideszre, és büszkék vagyunk rá, hogy közülünk senki sem volt fideszes
    – mert van önbecsülésünk, és hazánkért viselt felelősségünk

    Európa kell! Baloldal kell! Klára kell! 😊💙🇭🇺🇪🇺

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű