Korlátozást nehezen tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus realitásérzékkel rendelkező, gigantikus egójú emberek.  A nap

A személyiséget tekintve mindketten korlátozást nehezen tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus realitásérzékkel rendelkező, gigantikus egójú emberek.

MP-nél nem látszik az anyagi szerzés utáni vágy (bár az is igaz, hogy kezdetben Orbán is mértéktartóbbnak mutatkozott). Érdekes módon mindketten úgy gondolják, hogy nálunk demokrácia van. Orbán indítéka érthető. MP úgy tesz, mintha jogász végzettsége ellenére fogalma sem lenne a demokrácia mibenlétéről. Orbán nagy játékos és lépéseivel időnként kész jelentősen kockáztatni. MP-ről most derült ki, hogy ebben is meghaladja idolját, amennyiben mindent egy lapra tesz fel. Nyilvánvalóan tudnia kell, hogy a magát pártnak deklaráló Tisza nem a párttörvénynek megfelelően működik és a regnáló hatalom extra, jogszerűtlenül megalkotott törvény nélkül is kivonhatja a forgalomból, akár egy hónappal a választásokat megelőzően. Kétségtelen, amennyiben a Tisza képes a jelenlegi támogatottságának megtartására, akkor egy ilyen húzás Orbán számára is több mint megfontolandó lenne.

A bombasztikus nagyotmondásban azonos módon abszolút az élen vannak. Mindketten angolnabőrűek, a szembesítés elől kitérnek, tagadnak vagy mellébeszélnek aszerint, hogy mikor mire van lehetőség illetve szükség. Arcbőrük viszont felettébb vastag. Egyiküket sem látszik célszerűnek ellenőrzés nélküli túlhatalomhoz hozzásegíteni, jelentsen ez bármit is.

8 Responses

  1. A demokrácia emberszeretet jelent, valamikor így tanulták, nem az ösztön és nemi világ korlátlan kiélését és magamutogatást, megbotránkoztatást, mert nincsen már ellenségük a globálisoknak, ugyanis felszámolták az emberiséget, ezt ünnepelték 1997. óta. Én még itt vagyok roncsként, végig gyalázva egy életen a lyukaik helyett, hogy nem tudnak rendesen gondolkozni, világapokalipszist hajtott végre Borsod megye rajtam, kivégzett folyamatosan Müllerékkel, amit jutalmaztak ezért Kossuth díjjal. Nemrég olvastam,hogy olyan terv is volt, hogy Yoko Ono mezítelen képeivel rakják ki a parlamentet. Győztek Magyarország felett, nem maradt itt szinte senki, aki kidobálná és megbüntetné őket.

    1. A demokrácia emberszeretet jelent
      innentől látszik hogy egy gyakorló elmebeteg fosch delirálása következik

      egy random hatéves rákeres és tudja: A demokrácia szó a görög „démosz” (nép) és „kratos” (uralom) szavakból származik, jelentése tehát a népuralom.

      szedd a gyógyszereidet bzmeg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

      1. Platón azon a véleményen volt – és ebben más antik szerzők is követték –, hogy a demokrácia a csőcselék uralma (oklokrácia), azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Állam című államelméleti műve nyolcadik könyvében megjegyezte, hogy a demokráciában mindenki a gazdagságot és a gyönyört keresi, ami káoszhoz, majd türanniszhoz vezethet. „A szertelen szabadság, úgy látszik, szertelen szolgaságba csap át, magán-, és állami életben egyaránt.” Egyedül a humanista, emberszerető gondolkozók fogalmazták meg helyesen a demokrácia és ember szeretet lényegét, mely nem jellemző az ország felszámolóira, mint a hozzászólóra sem. Szabad vélemény nyilvánítás van, de vannak határai a nemi nyelvűeknek, meg kell válogatni, kit sértegetnek. Gondolom, van, akit nem mernek.

    2. Nyugodj már le! Még szundikálsz egy párat a pároddal és itt lesz Magyaráruló Péter demokráciát felváltó ochlokráciája. Csak a tiszás kommenteket olvasd el a fészbukon
      vagy a hvg ( a heti viktor gucsmoló) kommentjeit. HEMZSEGNEK A KOCSMAPOLITIKUSOK.

      „Az ochlokrácia (görög nyelven: ὀχλοκρατία) vagy „utcauralom” a demagógia révén elfajult demokrácia egy formája, amelyben ideiglenesen a tömeg vagy csőcselék uralkodik, vagy kényszeríti rá akaratát az alkotmányosan működő vezetésre.”

      1. Mi van végbélkúp, még nem sikerült orbán s.ggében felszívódnod? Így hogy lesz neked FIAT 500-as? De hülye vagy! Recskázol még az orbán képre? 😀 😀 Ti tényleg azt hiszitek, hogy jövőre van esélyetek? Álmodik a nyomor , csírácska! 😀

  2. qrvára unalmas a F.O.S, akárcsak a présember felesége

    ” Facebook · Népszava Online
    100 reakció · 1 nappal ezelőtt
    … tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus realitásérzékkel rendelkező, gigantikus egójú emberek. Magyar Péter = Orbán Viktor …
    Magyar Péter = Orbán Viktor 2.0** ## **“A személyiséget …

    Facebook · MÉDIALÓGUS – TÉNYEK, ÉRVEK, VÉLEMÉNYEK
    10 hozzászólás · 1 nappal ezelőtt
    Magyar Péter = Orbán Viktor 2.0 “A személyiséget tekintve mindketten korlátozást nehezen tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus …
    Magyar Péter = Orbán Viktor 2.0

    Népszava
    https://nepszava.hu › Szép Szó
    1 nappal ezelőtt — … korlátozást nehezen tűrő, mohóságtól vezérelt, hatalomvágyó, problematikus realitásérzékkel rendelkező, gigantikus egójú emberek. MP-nél …”

  3. Bő 15 éve nem sikerült hont foglalni, pedig innen pont úgy néz ki, mintha az egész ország az övék lenne. No, majd most a finisben, fél év alatt sikerülni fog.

    1. Sikerült, vármegyés ispánság van tekintetes urakkal, várral, Babylonnal, amiről ezt kell tudni: A „Babylon” szerepjáték
      Alapja: hatalom, hierarchia, félelemkeltés, tömegek feletti uralom.

      Eszközei: pompás külsőségek, szimbolikus címek és rituálék, amelyek az elit kiváltságait erősítik.

      Célja: a rendszer fenntartása, akár erőszakkal vagy manipulációval is.

      Kapcsolat az emberrel: a tömeg inkább eszköz, nem cél; az egyén értéke a rendszerben betöltött szerepétől függ.

      Vallási retorika: gyakran használja a vallás nyelvét, de a szeretet és tisztelet helyett a kontroll a központi elem. (ChatGPT)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű