Amúgy érdekes ez az 1985 óta létező európai kulturális főváros cím. Kezdetben többnyire az országok fővárosai vagy látnivalókkal amúgy is tömött városai voltak a cím birtokosai. Athén, Firenze, Amszterdam, Párizs, Madrid. Aztán rájöttek, hogy az ilyen városoknak nem kell a reklám, és felfedezték a vidéket: Maribort, Kassát, Umeát, és olyan városokat is, ahol a helyi ipar hanyatlásával az új arculat megtalálásában segíthetett a kultúra, mint Essen, Chemnitz vagy Liverpool esetében.
Magyarország eddig Pécset (2010) és Veszprémet (2023) nevezte. Pécsen három komolyabb intézmény létesült, Veszprémben inkább csak csinosításra futotta. Aki a témában el szeretne mélyülni, hallgassa meg a Qubit remek podcastját. Az biztos, hogy egyik magyar választás sem volt túlságosan eredeti. Az igazán punk az lett volna, ha merjük Ózdot vagy Dunaújvárost jelölni. A szlovénok mertek, a főváros Ljubljanát, a tengerparti gyöngyszem Pirant és a kora újkori hangulatú Ptujt előzte meg a volt szocialista iparváros, az egykori Jugoszlávia legnagyobb bútorgyárával büszkélkedő Nova Gorica és olasz partnere, Gorizia. Az olaszoknak ez műsoron kívüli projekt amúgy, mindössze hat éve Matera volt a legutolsó kulturális fővárosuk.
A határátlépés izgalma
Nova Gorica és Gorizia jelszava a határok nélküliség. Az egykori határállomások ettől még jól kivehetőek, például azért is, mert mindegyiknél olasz rendőrautó parkol. Szúrópróbaszerűen meg is állítanak autókat, velünk is ezt tették az aznapi harmadik vagy negyedik átkelésünknél. Így legalább a gyerekek is átélhették azt az izgalmat, amit soha nem tudtam nekik elmagyarázni: miért fosom össze magam a hetvenes-nyolcvanas évekbeli, röszkei-horgosi határátlépésekkel teli gyerekkorom óta, ha megállítanak egy határon. Amúgy az olaszok Goriziát elhagyva, a várostól jó 20 kilométerre is megállítottak. Az illegális bevándorlók, no meg a jobboldali kormány rendpárti szavazótábora miatt ugyanis, borderless ide, borderless oda, fokozottan védik keleti határukat.
